A Vaskereszt története

- Tischler Gábor gyűjtőtársunk írása-

A Vaskereszt rendjének alapítása

"Nincs még egy olyan kitüntetés, melyet jobban Németországhoz lehetne kapcsolni, mint ezt a sima, egyszerű fekete magvas, és ezüstözött keretes Keresztet."
 
Két dolgot fontos az elején megjegyezni a Vaskereszt Rendjének alapításával kapcsolatban: a Vaskereszt egy porosz kitüntetés (mivel 1813-ban nem létezett még az egységes Németország), és eredetileg csak arra szolgált, hogy a Felszabadító Háborúban szolgálatot teljesítő katonáknak adományozzák. Azonban, a Kereszt formavilága ettől sokkal régebbre nyúlik vissza, hiszen a porosz király valószínűleg egy olajfestményről kaphatott ihletet, ahol a Német Lovagrend tagja viselte ezt a motívumot. A festményen, a Német Lovagrend Nagymestere Hermann von Salza (1162-1239) jól láthatóan, amint a Rend jelképét viseli, a Vaskereszt motívumát a palástja bal oldalán.
 
Hermann von Salza
 
Az is biztos, hogy III. Frigyes Vilmos (1770-1840) porosz király és brandenburgi választófejedelem nagyon is tisztában volt azzal, hogy a Német Rend központja Kelet-Poroszországban helyezkedett el. Königsberg városa volt az ősi székhelye a Rendnek, ami Marienburg-ban található, és ezt a tartományt évszázadok óta a kereszténység kiindulási pontjaként tartották nyilván.
Valószínűsíthető, hogy az eredeti kézi vázlatokkal a király elment a híres építészhez, Karl Friedrich Schinkel-hez (1781-1841) azzal a kéréssel, hogy véglegesítse a koncepciót. Egyértelműen jelezte a király, hogy Schinkel szabad kezet kap, és művészi szabadságot a Vaskereszt megalkotása során, mind a szélesség, vastagság és a felhasznált mennyiségű ezüst tekintetében is. A kezdetektől világos volt, hogy a felhasznált alapanyagok tekintetében a Vaskereszt ezüst keretben egy fekete öntöttvas magból fog állni. III. Frigyes Vilmos elgondolása szerint a Vaskeresztet azok a katonái kaphatják majd meg, akik kimagasló bátor helytállásról tesznek tanúbizonyságot a csatatéren a Napóleon elleni Felszabadító Háborúban.
Karl Friedrich Schinkel
 
Karl Friedrich Schinkel kiemelkedő porosz építész volt. Legjobb példa erre a klasszicista stílusban megépített Új Színház ( Schauspielhaus-Babaház ).
Schinkel 1813. március 21-én benyújtotta elgondolását Albrecht titkos kabinet tagnak, majd ezt követően elkészítették az első sorozatot, a Vaskereszt Rendjének mindkét fokozatának egy-egy prototípusát. Az 1. osztály tűzős változatú és a vasmag teljesen sima jelöletlen, amíg a 2. osztály felső szárának tetején a királyi korona, alatta FW ( a királyi monogram ), középen a tölgyfa ág ősi szimbóluma, alatta pedig az alapítás dátuma 1813 látható. Ne is keressünk gyártójelzéseket ezekben a keresztekben, mert nem készítették őket gyártójelekkel. Ennek az lehet az oka, hogy a termelést igen kevés, nyomon követhető ékszerész beszállító végezte, akikkel a királyi udvar szerződést kötött. A vasmagok gyártása amúgy is a két királyi öntödében történt, kizárólag az ezüst keretek gyártását és az összeszerelést végezték el a szerződött ékszerészek.
Vaskereszt 2. osztály 1813
 
A Vaskereszt Rendjének adományozási szabályozása több szempontból is érdekes. A legérdekesebb az a nagyon szokatlan bekezdés, amely nagy figyelmet szentelt és elkötelezettséget vállat arra, hogy az addig megszokott érmék és egyéb dekorációk adományozását felfüggesztik és helyette a Vaskeresztek adományozását részesítik előnyben a háború időtartama alatt. A rendelet vonatkozott a Katonai Medál 1. osztályára és 2. osztályára, a Vörös Sas Rend 2. osztályára és 3. osztályára, valamint a Pour le Merit-re (eltekintve néhány különleges esettől).
A Vaskeresztek helyettesítették ezeket a rendjeleket és medálokat egyetemesítve a magasabb és alacsonyabb osztályokat. Következetesen, egyaránt adományozható volt a magasabb rangban lévőknek, és az alacsonyabb rangban szolgálatot teljesítőknek („durchgängig von Höheren und Geringeren auf gleiche Weise.”).
Ez egy teljes fordulatot jelentett a kiemelt és megszokott porosz katonai osztályozási rendszerben. Egy ironikus csavar volt ez az aktuális odaítélési rendszer, ami lehetővé tette azt, hogy egy magas szintű katonai dekorációt ne csak kizárólag a tisztek, hanem akár a közkatonák is megkaphassanak különbség tétel nélkül.
Bonaparte Napóleon 1802. május 19-én alapította meg a Legion d’honneur (Francia Becsületrend), és ekkor a nagy ellenség megalkotta ennek a háborúnak egy másik, mutatós, de végtelenül egyszerű dekorációját. Az 1813-as Felszabadító Háború során 637 darab Vaskereszt 1. osztály, és 1.015 darab Vaskereszt 2. osztály került adományozásra.
 
Talán sokan most meglepődnek, azonban a Vaskeresztek 2. osztályát adományozták hölgyek részére is, aki orvosok, nővérek vagy beteg ápolók voltak a háborúk idején. Az 1813-as Vaskereszt 2. osztályát 3 hölgy vehette át.
- Eleonore Prohaska / Marie Christiane Eleonore Prochaska ( 11. März 1785. március 11. Potsdam;  1813. október 5. Dannenberg )

 Eleonore Prohaska
 
- Johanna Stegen / Johanna Katharina Elisabeth Stegen, ab 1817 Johanna Hindersin ( 1793. Januar 11. Lüneburg - 12. Januar 1842. január 12. Berlin )

Johanna Stegen
 
- Friederike máshol Auguste Krüger / Sophie Dorothea Friederike Krüger ( 4. Oktober 1789. október 4. Friedland (Mecklenburg) - 31. Mai 1848. május 31.  Templin )
Auguste Krüger
 

 

Az 1870-es Vaskereszt

 
A Vaskereszt első újra alapítására a kiújult 1870-71-es francia-porosz háború idején került sor. A porosz király, Vilmos volt a második fia III. Frigyes Vilmosnak, és azután került trónra, miután testvére IV. Frigyes Vilmos 1861-ben meghalt. A Vaskereszt újra alapítása mindenképpen érdekében állt a poroszoknak, hiszen a német egyesítés, mint a „Deutsches Reich”, és a porosz király új jelölése, mind pedig a német I. Vilmos császár (1797. március 22 – 1888. március 9) név viselése megkívánta ezt, de csak a háború győztes befejezése után került kiáltványra 1871. január 18-án, Versailles-ban.
I. Vilmos császár maga választotta ki Roon-t, Moltke-t és Bismarck-ot, akik segítették őt a kormányzásban. Miután kiválasztotta őket, jóban-rosszban kiálltak egymás mellett, alárendelte magát a tanácsadóinak, elfogadta nézeteiket vagy a preferenciákat, ha a szükség úgy hozta, akkor akár a tanácsadók is megtették ugyanezt. I. Vilmos nem volt féltékeny a tanácsadók hatalmára vagy azok népszerűségére. Hatalma és népszerűsége erős alapokon állt, nagyon jól tudta ezt, a Hazának és a Hohenzollern-háznak tett eredményei alapján. Uralkodásának hatalmas sikerét habozás nélkül Bismarck kancellárnak tulajdoníthatjuk. Nagyon kevés dolog történt Bismarck kezdeményezése nélkül és semmi nem történt a beleegyezése nélkül. Bismarck létrehozta kancellárságát, ami tökéletesen illeszkedett saját gigantikus elméjéhez. I. Vilmos király volt a császár, de Otto von Bismarck (1815. április 1 – 1898. július 30) volt az iránymutató.
Az 1870-es 1. osztályú Vaskeresztet 1.318 alkalommal, a 2. osztályt 43.243 alkalommal adományozták. Összehasonlítva az adományozási darabszámokat, az 1813-as Felszabadító Háború során 637 darab 1. osztály és 1.015 darab 2. osztályt adományoztak. Az adományozások mértéke azért is nőtt meg, mert 1870-ben több német tartomány is részt vett a háborús erőfeszítésekben, mint például Bajorország, Baden, és Württemberg. Azonban a Vaskereszt 1. osztály még mindig egy nagyon magas értékű, és hőn áhított dekoráció volt a katonák között. Az előlapon, a felső keresztszárban a porosz korona, középen „W”, Wilhelm (Vilmos császár) monogramja, és alul az újra alapítás dátuma 1870 látható. Gyártójelzések nem kerültek beütésre ezekben a keresztekben sem.
Női adományozottként Agnes Prinzessin zu Salm-Salm - született: Agnes Leclerq Joy érdemelte ki (eddig ismert) egyedüli nőként az 1870-es Vaskereszt 2. osztályt. Férjével együtt részt vett az 1862-1865 között dúló amerikai polgárháborúban is, valamint I. Miksa oldalán harcolt az 1866-1867-es mexikói harcokban is.
Agnes Leclerq Joy

Az 1870-es Vaskereszt 2. osztályoknak 2 típusát különböztetjük meg. Az egyik az ’A’ típus (1870-1974 közötti gyártás), a másik pedig a ’B’ típus (az 1890-es évektől az 1910-es évekig gyártott visszamenőleges adományozások és/vagy privát vásárlásokra gyártott típus).
25 éves Jubileumi Tölgyfalomb, ami századfordulós visszamenőleges adományozás
Vásárláskor érdemes odafigyelni, hiszen az ’A’ típus ára akár 400-600 euroval drágább, mint az utólagos ’B’ típusé. Az eladok pedig sok esetben csak úgy hirdetik meg 1870-es 2. osztályaikat, hogy 1870-es Vaskereszt, nem írják ki az, hogy ’A’ vagy ’B’ típus.
 

 

Az 1939-es Vaskereszt

 

Rendeletek és a forgalmazás
 

Az addigra nagy tekintélyű Vaskereszt Rendjének 1939-es változatáról, a Német Törvénytárban megjelent (Reichsgesetzblatt RGBl I, Seite 1573) első mondata utal a korábbi változatokra, mivel a Führer megpróbálta ugyanolyan legitimitással felruházni az 1939-es változatot, mint a korábbi konfliktusok esetében tették ezt, különösen igaz ez a megállapítás az egyikre, az 1813-as első Vaskeresztre:


Vaskereszt I. osztálya tűzős hátlappal

„Miután úgy döntöttem, hogy fegyverbe szólítom a német népet a fenyegető támadások ellen, a hősi csatáinkban harcoló fiaink emlékére, amikor is Németországért harcoltunk a korábbi háborúkban, újra alapítom a Vaskereszt Rendjét, hogy megvédjük ismét hazánkat.”

Az I. osztályú Vaskereszt doboza

A Vaskereszt Rendjének újra alapítása 1939. Szeptember 1-én történt, és természetesen ez volt az az időpont is, amikor Hitler elhatározta, hogy megtámadja Lengyelországot, amellyel elkerülhetetlenül elkezdődött a II. Világháború. Ezt a kezdeti újra intézményesítést további négy módosítás követte. A módosítások a következők voltak:  a Tölgyfalombok, és Tölgyfalombok kardokkal, a Tölgyfalombok kardokkal és briliánsokkal, és az Arany Tölgyfalomb kardokkal és briliánsokkal.


A Vaskereszt II. osztálya

A 2-es cikk kifejezetten kimondja, hogy a Vaskereszt kizárólagosan valamilyen fokú, az ellenséggel szemben tanúsított bátorságért lesz adományozható, és a csapat vezetés kiemelkedő érdeméért.
Nem kétséges, hogy a Vaskereszt Rendjének célja az volt, hogy a Harmadik Birodalom legmagasabb katonai rendjele legyen. Az ide vonatkozó rendeletek nem tesznek különbséget az 1. osztály és a 2. osztály bátorsági szintjére vonatkozóan. Azt is lefektették a rendeletben, hogy a magasabb osztály (1. osztály) kiérdemlésének előfeltétele az alacsonyabb osztály (2. osztály) megléte. Ezzel a kitétellel „értéket” adtak a 2. osztálynak, sőt egyenrangúnak tekintették az 1. osztállyal, vagyis az 1. osztály többé-kevésbé egy másodszori adományozása volt a 2. osztálynak. A Lovagkereszt esetében az adományozásra vonatkozó iránymutatás teljesen egyértelmű, és nem kapcsolható össze a Vaskeresztekkel. Tehát egy Lovagkereszt adományozása nem azt jelentette, hogy az adományozott harmadszor érdemelte ki a Vaskeresztet. A Lovagkeresztet egy teljesen más elbírálási rendszer alapján adományozták, és nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Vaskereszt és a Lovagkereszt között óriási volt a szakadék, amit a Német Kereszttel próbáltak meg áthidalni.
Mindennel, ami a III. Birodalom katonai Rendjeleivel és medáljaival kapcsolatos, a Merkblatt 15/5 végrehajtási szabályzat foglalkozott. Ez a könyv egy titkos anyag, közel 300 oldalas, olvasható benne az összes belső irányelv, amit az Oberkommando der Wehrmacht kiadott, és odaítélt. Magába foglalja a részletes szabályzatait a Vaskeresztnek, a Lovagkeresztnek, a Német Keresztnek, a KVK-nak, a Közelharcpántnak, az Általános Rohamjelvénynek, a Páncélos Rohamjelvénynek, valamint a hadjárati Pajzsoknak.
Ellentétben a Lovagkereszttel, ahol az adományozásra váró végső elbírálás mindig és kizárólag a Führer kezében volt. A Vaskereszt 1. és 2. osztályt a hadosztály parancsnoka adományozta a parancsnoksága alatt álló csapatoknak, a parancsnokló tábornokoknak ugyancsak az ő felettes vezetőik adományozhatták. További szabályozások szerint, mint például a tábori lelkészek nem adományozhattak Vaskeresztet a csatamezőn, viszont a rendőrség dolgozóinak, akik harcoltak az ellenséges légi deszantos katonákkal (amennyiben ez ténylegesen azonosítható) oda kell ítélni a Vaskeresztet, de a döntést kizárólag maga a Führer bírálhatta el. Azonban, a Führer szintén dönthetett úgy, hogy az „önkéntes külföldi katonák, akik harcoltak a bolsevizmus ellen a felszabadított területeken” a német Wehrmacht kötelékében, nem adományozható a Vaskereszt.
A Vaskereszt 1. osztály tekintetében hatalmas, bürokratikus folyamat döntött az adományozásokról és az elosztásról. Hadosztály szinten például raktároztak Vaskereszteket, amelyeket a hadosztály parancsnok a saját belátása szerint adományozott.

Az 1939-es újra alapításkor egy kiegészítő (képi ábrázolással elkészített) lapot csatoltak a rendelet mellé, amelyen látható a 2. osztályú Vaskereszt, az 1. osztályú Vaskereszt, és a Vaskereszt Lovagkeresztje. Érdemes megjegyezni, hogy az 1. osztályú Vaskereszt és a 2. osztályú Vaskereszt alakja eltér a korábbi Schinkel forma három változatától.
Néhány cég azonban készített 1939-es Vaskeresztet Schinkel formában, amelyek azután adományozásra is kerültek. Azonban, ezeknek a cégeknek át kellett állniuk az új verőtő használatára, a megfelelő és előírt formában, mint ami a hivatalos 1939. szeptember 2-án kelt törvény mellékletében is megjelent. Itt látható volt egy leírás az 1939-es kereszt alakjáról. Úgy tűnik, hogy egy szilárd jogi rendelet formájában fektették le a kiegészítő adatlapot, ami egy hosszabb döntési folyamat része lehetett. A „Schwert und Spaten” magazin 1940. júniusi számában 3 változatban ábrázolja a Vaskereszt 2. osztályát. A szalagcím azt mondja, hogy „három Vaskereszt, és mindegyik más”, és a leírás szerint „az első kettőt elutasították,  a harmadik lett a prototípus, és mintázata a Vaskereszteknek”.
Nyilvánvaló, hogy a döntés nem jutott el minden korai gyártóhoz, ezáltal a termelésbe bekerültek a hivatalosan nem jóváhagyott, nem engedélyezett stílusok is. Ezenkívül megállapítást nyert, hogy a korábban bemutatott három Vaskereszt minta közül a győztes tervet Emil Escher gravírozó mester nyerte el, aki a Steinhauer&Lück cégénél dolgozott. Nimmergut idézi a könyvében (Deutsches Orden und Ehrenzeichen, Vol. IV 2115. oldal) Paul Preuss úr, az S&L cég alelnöke mondta, hogy 1939. szeptemberében szerencsésen elküldte a nyertes típus mintáit minden olyan vállalatnak, amelyek elnyerték a Vaskeresztek gyártási jogait. Emiatt Dr. Doehle annyira elégedett volt az S&L minőségi termékeinek tekintetében, hogy további gyártásra vonatkozó megbízásokat tudtak eladni a gyártásra jelentkező újabb cégeknek, magasabb áron, ezenkívül több gyártó vásárolt még a verőtövek elkészítéséhez is jogokat. ( A jelentésben az is olvasható, hogy két elutasított terv is érkezett C.E. Juncker vállalatától. ) Egy másik jelentésben, a Schwert und Spaten későbbi számában ez a szalagcím olvasható: „Ahol az első Lovagkereszteket készítették...”, a cikk egyértelmű utalás arra, hogy látogatást tettek C.E. Juncker vállalatánál, sőt köztudott, hogy ez a cég volt az, amely megalkotta az első sorozat Lovagkeresztet. Úgy tűnik, hogy Emil Escher nem készített Juncker-nek verőtövet sem a Lovagkeresztekhez, sem az 1.-2. osztályú Vaskeresztekhez. Ezt Juncker házon belül oldotta meg. Később, Nimmergut megemlíti a könyvében, hogy Juncker gyártotta le az első sorozat 2. osztályú Vaskeresztet is.
Bizonyítékok alapján az is világos, hogy nem mindegyik újonnan alapított vállalat kapott verőtövet vagy formatervezési mintát Steinhauer&Lück cégétől. Két változat viszont, amely az elutasított tervek között volt, mégis adományozásra kerültek. A gyűjtői körökben ezeket „Schinkel A” és „Schinkel B” változatokként emlegetik. A „Schinkel B” tervezési formavilága nagy hasonlóságot mutat a Klein&Quenzer cég által készített Lovagkeresztekkel , és a „Schinkle A” típus formavilága nagyban megegyezik C.E. Juncker  Vaskereszt Nagykeresztjével. Ezenkívül a „Schinkel A” változatot több különböző gyártó is készítette Vaskereszt 1. osztályokban. A rendelet valamilyen okból nem érte el az összes leendő gyártót. A korai évek eme hatalmas zűrzavara a rendjel és érem gyártás terén vezetett végül oda, hogy megalapították az LDO-t, ami viszonylag szigorú ellenőrzés alá vonta a termelést és a kitüntetések szétosztását.
Csakúgy, mint az 1813-as, 1870-es és az 1914-es Vaskeresztek esetében, az 1939-es változat is egy nagyon híres rendjel volt, motivációs eszközként szolgált mind a büszke kedvezményezettnek, mind pedig azoknak a katonáknak, akik láthatták bajtársuk mellén a bátorság eme szimbólumát. A Vaskereszt 1. osztályok konkrét közbeszerzéseinek száma hivatalosan nem ismert, és az említett számok a szakirodalmakban nagyfokú változatosságot mutatnak.
Nimmergut könyvében megad egy 300 ezer darabos adományozást a Wehrmacht és a Waffen-SS katonák között (ezt a számot Klietmann-tól vette), Bowen 734 ezerről beszél, Previtera összesen 300 ezer darabot hangoztat az Ismétlőpántokkal együtt.
Mivel a közbeszerzési eljárás keretén belül nem vezették ezeket a gyártási és odaítélési darabszámokat, előfordulhat, hogy a teljes adományozási darabszámot sosem fogjuk pontosan rekonstruálni. Viszont azt kimondhatjuk, hogy a Vaskereszt 1. osztály meglehetősen gyakori kitüntetésnek számított, főleg a háború utolsó éveiben igen nagy számban történt az adományozása. Ugyanez volt a helyzet a 2. osztály tekintetében is, amely esetben az adományozások száma becslések szerint elérte a 4.500.000 darabot.
A katonai történelemben nagyon ritka az az eset, amikor egy rendjelhez hozzá van kötve egy eltérő fokozat, de jelen esetben ez történt meg. Már az 1940-es évek elején voltak viták arról, hogy egy magasabb fokozatú Vaskereszt 1.osztályra is szükség lenne, esetleg arany keretben vagy Tölgyfalombokkal, ami jelezné a számos harci cselekedet, és ami indokolná egy magasabb Vaskereszt 1.osztály kiérdemlését ugyanúgy, mint a Lovagkereszt esetében a Tölgyfalomb jelentette a másodszori Lovagkereszt kiérdemlését. Ezeknek a felmerült kérdéseknek az eredményeként, a viszonylag lazán meghatározott követelmények miatt (lásd a következő fejezetben) világosan látszik, hogy a hadosztály parancsnokok az adományozások tekintetében saját javukra fordították az események alakulását.
Azért, hogy megoldják a problémát a „több, különböző időben történt bátor harci cselekményért vagy a csapatvezetői érdemekért”, 1941. szeptemberében megalapították a Német Kereszt Arany, és Ezüst fokozatát, közvetlenül a Vaskereszt 1. osztálya fölé úgy, hogy összekapcsolták a két rendjelet. Tehát, egy Német Kereszt kiérdemlésének előfeltétele volt az, hogy a katona már viseljen egy Vaskereszt 1. osztályt. Ugyanakkor, a Lovagkereszt kiérdemléséhez nem volt előfeltétel, hogy a katona már viseljen egy Német Keresztet.
Az 1939-es Vaskereszt 1.-2. osztályával folytatták a hagyományok ápolását, miszerint közkatonák és tisztek is kiérdemelhették ezt a Rendjelet.


Az 1957-es Vaskereszt
 

A II. Világháború után politikailag szükségessé vált, hogy a nagyszámú veterán, aki belépett az újonnan alapított Bundeswehr kötelékébe viselhesse azt a dekorációját, amelyet kiérdemelt a háború alatt. 1957-ben a Bundestag (Szövetségi Parlament) úgy döntött, hogy a legtöbb II. Világháborús katonai dekoráció „nácitalanított” változatának viselését engedélyezi. A Vaskereszt 1.-2. osztályát áttervezték, és a középen kiemelkedett horogkereszt helyére egy három ágú tölgyfalevelet helyeztek, ugyanabban a stílusban, ami az 1813-as Vaskereszt 2.osztályán is látható. A korai 1957-es változatok minősége kifejezetten jó volt, de az 1960-as évek végére romlott a minőség, és szinte elérte a bovli kategóriát. A Vaskereszt Rendjének története úgy tűnik, hogy az 1957-es változattal véget is ért, viszont ez nem igaz. Már sokkal korábban véget ért a Rend története, hiszen az 1957-es változat, csak az 1939-es formának egy átalakított változata volt, nem pedig egy soron következő újra alapítás.
A II. Világháború idején egy stilizált változatát használták fel a Vaskeresztnek, amellyel beazonosították a baráti járműveket. Ezt a jelzést úgy hívták, hogy Balkenkreuz („Gerenda Kereszt”, nem pedig Balkankreuz, vagyis Balkán Kereszt, ahogy néhány angol nyelvű kiadványban lehet olvasni). Hiszen a német Balken szó gerendát jelent, nem pedig a Balkánt. Szóval, a legtöbb korai fényképen a tankokon, repülőgépeken, és a teherautókon ezt a Kereszt Gerenda jelzést láthatjuk.
A Bundeswehr nyilvánvaló okok miatt nem tudta alkalmazni a Balkenkreuz ( Gerenda Kereszt ) motívumot, de egy kis változtatással megtalálták az utódot, amely tulajdonképpen úgy néz ki, mint egy Vaskereszt.
Ennek az 1945 utáni keresztnek a neve Templomos Kereszt ( Templerkreuz vagy más néven Tatzenkreuz ) Talpas Kereszt lett. Megtalálható minden, a Bundeswehr kötelékében szolgálatot teljesítő tankon, páncélozott harci járművön, és repülőgépen. Ez a kereszt egy logikus folytatása a hagyománynak, a Német Fegyveres Erők kötelékében.

 

Tischler Gábor