Ferenc József debreceni látogatása
1890. szeptember 12-én
Nagyapáink, dédapáink életében örök emlék maradt, ha találkozhattak az ország koronás királyával. Öregkorukban is büszkén nosztalgiázhattak unokáiknak. Egy város életében is különleges eseménynek számított, ha az ország koronás feje látogatta meg. Ilyenkor megmozdult az egész város. Azért is volt jelentős egy vidéki látogatás is, mert amikor Budapestre érkezett az uralkodó, ott csak a főrendek találkozhattak vele. Vidéken viszont a köznép is láthatta. A király sem azt hallotta csak meg, amit a tanácsadói mondtak neki, hanem saját szemével is hű képet alkothatott Magyarországról.
1890. szeptember 12-én I. Ferenc József Debrecenbe látogatott, a „szabadság őrvárosába”, egy tiszta magyar városba, ahol 1849. április 14-én kiadták a Függetlenségi nyilatkozatot. A cívisvárosba, amely rendületlenül őrizte hazája függetlenségének eszméjét, de ragaszkodott az ősi törvényekre felesküdött királyhoz is. Ferenc József 1867-re belátta, hogy a magyar uralkodó réteggel meg kell kötnie a Kiegyezést, mert a nép csak akkor fogadja el királyának. Esküt tett az ősi magyar törvényekre, így 1890-ben a debreceni látogatáskor a lakosság a magyar szabadsággal együtt éltette a királyt.
A látogatás híréről a Pesti Napló 1890. augusztus 29-i számának vezércikke adott tudósítást. Két városba, Nagyváradra és Debrecenbe látogatott el az uralkodó, miközben megtekintette a székelyhídi hadgyakorlatot, ahová Károly Lajos trónörökös is elkísérte. (A király szeptember 9-én Bécsből indult Nagyváradra, ahová 10-én reggel érkezett. Nagyváradról Székelyhídra utazott, majd 12-én reggel érkezett Debrecenbe. Városunkból este utazott vissza Székelyhídra, ahol megtekintette a csapatok gyakorlatozását.)
I. Ferenc József magyar király
A Belügyminisztérium rendőri osztályának főnöke, Jekefalussy Lajos már szeptember 3-án megérkezett a városba a királylátogatás ügyében. A rendőrfőnök tájékoztatta a városvezetést, hogy a király díszruhának tekinti az őt üdvözlőkön a fekete attillát, zsinóros pantallóval és kalpaggal. A küldöttségek így magyarosan öltözködhetnek, amely jobban illik hozzánk, mint a modern frakk.
Debrecenben lázas sietséggel megindultak az előkészületek, elkezdődött a szépítkezés. A Széchenyi utcát leaszfaltozták, és a Nagytemplom melletti kocsiutat is újból kikövezték. A főutcán zászlók sokasága várta a királyt. Egymástól 25 lépésnyire 14 méter magas árbocokat emeltek. A mai Petőfi tértől tribünöket alakítottak ki, ahonnan minden kíváncsiskodó jól láthatott. A városházán kifestették azokat a szobákat, ahol a király megszállt. Pallóztak, új szőnyegeket és bútorokat raktak le. A városháza előtt díszkaput emeltek, amely mellé két oszlopot állítottak. Ezeken egy-egy pajzsot tartó nőalak állt, az egyik pajzson Debrecen, a másikon Magyarország címere volt látható.
Debrecen címerét tartó angyalok a Püspöki Palota épületén.
A neves napra a városházával szemközti területen több ezer ember számára ülőhelyeket készítettek, ugyanis nem csak a környező településekről, hanem messzi földről, Fiuméból is nagy volt az érdeklődés. A tenger mellől is foglaltak tribünjegyeket. A Piacz utcán az élelmes cívisek kiadták ablakaikat a látogatóknak, egy ablakért 10-25 forintot kérve. Kikövezték a Margit fürdő előtti utat. A Nagyerdőn nagyszabású rendezkedések indultak el Lengyel Imre és Török Gábor erdőmesterek felügyelete alatt. Az erdei épületeket pedig kék-sárga és nemzeti színű zászlókkal díszítették. Igazi népünnepélyre készültek, ahol a fonatos kalácsosoktól a mézeskalácsosokig, az ökörsütéstől a vadászati kiállításig bemutatók sokasága várta a királyt. Jelentősen megnövekedett a lakosság száma, hiszen a környező településekről, de messzi vidékekről is városunkba igyekezett, aki szerette volna csak egy pillanatra is látni Őfelségét.
Az előző napokban nagy katonamozgások voltak Debrecenben. Itt tartott ugyanis szemlét a III. honvéd hadtest katonasága felett József főherceg, a honvédség főparancsnoka.
A mi ezredeink nem is tartózkodtak Debrecenben, a laktanyákba így sem lehetett elszállásolni a katonák tízezreit, akiket magánházakba kellett elhelyezni. A főherceg és a honvédcsapatok 12-én reggel, a király érkezése előtt indultak el a hadgyakorlatra.
A látogatás napján a mai Petőfi tér (Nagy- és Kis-Várad utcák) környékét lezárták. A tömeg már reggel hat órakor elkezdett gyülekezni. A fellobogózott város felett ugyan még reggel hét órakor borús fellegek vonultak át, de fél nyolc tájban elkezdett felszakadozni a felhőzet. A padok az éjjeli esőtől igencsak eláztak, de ez nemigen zavarta a kíváncsiskodókat. A házak ablakai is emberekkel voltak tele, akik azon tanakodtak, vajon nyitott vagy zárt kocsiban érkezik-e Őfelsége?
Reggel 7 órakor megkezdődött a küldöttségek díszkocsijainak vonulása az állomás irányába. Legtöbben díszmagyarba öltözködtek, míg néhányan visszafogott frakkban várták az uralkodót, az egyházak vezetői pedig papi díszben várakoztak. A díszmagyarokra előkerültek a féltve őrzött családi ékszerdarabok, boglárok, csatok és kardkötők. A ruhák nagy ámulatba ejtettek az embereket, némelyikük egész vagyonokat ért. A város küldöttségét gr. Dégenfeld József Hajdú vármegye főispánja és Simonffy Imre debreceni polgármester vezette. Felvonultak a szomszédos megyék küldöttei is.
Simonffy Imre polgármester, a szabadságharc honvédszázadosa, és Dégenfeld József, akinek emléktáblája a Református kollégiumban látható.
Vonattal elsőkén gr. Szapáry Gyula miniszterelnök érkezett meg egyszerű fekete bársony díszmagyarban, magas rendjelekkel díszítve. A kormányfőt nagy éljenzés fogadta. A várakozás további percei élénk társalgással teltek. Nyolc órakor megkondult a pályaudvar harangja. A királyi vonat közeledtének hírére, két oldalt állván, mindenki igyekezett jó helyre kerülni.
Harminchárom évvel ezelőtt járt Debrecenben Ferenc József. Fiatalabb volt ő is, más volt a világ. A kiegyezést követően szabad földön, szabad emberek várták az ősi magyar alkotmányra felesküdött királyt. A szerelvény még meg sem állt, mikor már hangos, hosszas éljenzés köszöntötte a fejedelmet. Amikor daliás alakja megjelent az ajtóban, ismét felerősödött az éljenzés, mely csak akkor csendesedett kissé, amikor a király tábornoki egyenruhában leszállt a vonatról és katonásan köszöntötte a küldöttségeket. Szapáry miniszterelnök lépett a királyhoz, és köszöntötte az uralkodót. A miniszterelnök bemutatta Dégenfeld főispánt a fejedelemnek, aki a következőképpen üdvözölte a királyt:
„Harminchárom esztendeje már annak, hogy Felséged városunkat legmagasabb látogatásával utolszor szerencséltette. 33 év hosszú idő egy város életében is. Ez idő alatt városunk is sokat fejlődött, sokat változott, úgy hogy ki csak azon időben ismerte, aligha ismerhetne rá. Egyben azonban nem változott, s az a Felséged felkent személye, s felséges uralkodóház iránt való tántoríthatatlan hűség és hódolatteljes ragaszkodás. Ezen hagyományos hűség és ragaszkodás okozta, hogy Felséged kilátásba helyezett legmagasabb látogatásának csak híre is legnagyobb örömmel és lelkesedéssel töltötte el városunkat, s ez okozza, hogy ma midőn Felséged körünkbe szerencsésen megérkezett, városunknak apraja-nagyja siet alattvalói hódolatát Felségednek, imádott koronás királyunknak bemutatni.
A király huszártábornoki egyenruhában Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök
Felséged legmagasabb látogatása valóságos örömünnepéllyé tette a mai napot éspedig olyan örömünneppé, melynek emléke hosszú ideig fog élni Felséged jobbágyainak szívében. Most pedig, midőn örvendezve Felséged szerencsés megérkezése fölött, Felségedet Debrecen hű városának falai között a legmélyebb alattvalói alázattal üdvözölnénk, esedezünk Felségedhez, hogy városunkat, a magyar alföld legmagyarabb városát legmagasabb s boldogító királyi kegyelmébe továbbra is megtartani méltóztassék.”
A király szép magyar nyelven válaszolt: „Örömmel jöttem hosszabb idő lefolyta után ismét e tősgyökeres magyar városba s örömmel látom a lelkes fogadtatásban zálogát annak, hogy Debreczen lakói hazafias érzelmekkel a trón és személyem iránti hű ragaszkodás egyesítik. Őszinte köszönettel fogadom, és szívélyes üdvözlettel viszonzom e nemes érzelmeik megnyilvánulását.”
A jelenlévők élénk érdeklődéssel hallgatták a király beszédét, melynek meleg hangja, őszinte közvetlensége mély benyomást tett rájuk. Az uralkodó kezet fogott Simonffy Imre polgármesterrel, akinek kifejezte, hogy óhajtotta látni Debreczent, melyről azt hallotta, sokat emelkedett az utóbbi években. A polgármester örömmel jelezte, hogy sok nagy épülettel gazdagodott a város, mire a király örömét fejezte ki. Őfelsége ezután az egyházak vezetőivel váltott pár mondatot. Figyelmességére vall, hogy megismerte Kiss Áron esperest, aki már 33 évvel korábban üdvözölhette.
Ferenc József ezután a virágokkal és zászlókkal feldíszített várótermeken át az állomás előtti térre lépett, ahol nagy tömeg fogadta.
A Piacz utca képe az állomás felől 1900-ban. Távolban a Nagytemplom.
A bejárattal szemben válogatott legényekből álló 24 tagú úri és 24 tagú cívis bandérium sorakozott. Az úri bandérium tagjai világoskék brokát attilában díszelegtek. Egyenruhájuk ezen túl piros bársony mentéből és nadrágból, valamint prémmel szegélyezett, kócsagtollas kucsmából állt. Lószerszámaik a város kék-sárga színeiben díszelegtek. A cívis bandérium a polgárság díszruhájába öltözött, amely rövid sötétkék zeke, magyar nadrág és kócsagtollas kerek kalap voltak. Mellüket nemzetiszínű kokárda díszítette. A tömeg lelkes ünneplése közepette a király felült a város híres ötösfogatára, majd megindultak a városháza felé.
Nyolc óra tíz perckor hatalmas bömböléssel megkondult a Nagytemplom vén Rákóczi harangja, amit a város többi harangjainak koncertje követett. Morajlás futott végig a városon: megérkezett a király! Az uralkodó Debrecen földjére lépett. A kíváncsi emberek nyújtott nyakkal figyelték, kik érkeznek a kocsikon. A menetet három teljes díszbe öltözött lovas hajdú nyitotta meg, akiket tíz lépés távolságban követett a két bandérium lovassága. Elől a kokárdás cívisbandérium vonult, utánuk az úri bandérium csapata. Őket követte egy kocsiban utazva a Hajdú vármegye főispánja és a polgármester. Húsz lépés távolságra tűnt fel a város díszes ötös fogata, melyen Őfelsége és Szapáry Gyula miniszterelnök ültek. Ezután az egyházak és a szomszédos vármegyék vezetői, követei érkeztek közel 70 kocsival.
Debrecen főutcája. Az utca végén az állomás épülete.
Amikor a közönség meglátta a királyt, tomboló éljenzésben tört ki, a nők kendőiket lobogtatták, a férfiak pedig levett kalapjukat lengették. Az uralkodó láthatóan meghatódott az őt lelkesen ünneplő tömegeken, és katonásan viszonozta köszöntésüket. Egyúttal kifejezte legmagasabb megelégedettségét a város díszítettsége felett. Érdeklődéssel szemlélte az embereket, akik a Piacz utca egyik házának tetejét is lebontották a nevezetes napra, hogy jó helyről láthassanak. A király az ott várakozókat örömében megmosolyogta.
A főutca a másik irányban. A Kistemplom még kupolásan.
A városháza előtt is nagy volt már a nyüzsgés. Szabályos négyszöget alakítottak ki az érkező küldöttségeknek. A tömeget karszalagos szalonruhába öltözött kereskedő és iparos ifjúság tartotta rendben. Megérkeztek a városi tanácsnokok, a hadsereg tisztjei is. A Dóczy intézet leánynövendékeinek az volt a feladatuk, hogy a városháza bejáratától egészen a nagyteremig, két sorban állva, kis kosaraikból virágszirmokat hintsenek az uralkodó elé. Amikor megkondultak a harangok, a városháza előtt tolongó, helyezkedő tömeget csak a legnagyobb akarattal lehetett a kordonon kívül tartani. Ekkor két lovas rendőr száguldott végig a Piac utcán, az állomás felől pedig orkánszerűen végigmorajlott az „Éljen a király!” üdvözlés.
A debreceni városháza
Hamarosan megérkezett a két díszbandérium, melyek a városháza előtt két sorban állva sorakoztak fel. Mire a királyt szállító fogat megérkezett, már a kapuban várakoztak Simonffy Imre polgármester vezetésével a debreceni képviselők. Őfelsége derült arccal szállt ki a kocsiból, ahol a polgármester a következő beszéddel fogadta:
„Felséges császár és apostoli király legkegyelmesebb Urunk!
Mint Debreczen szabad királyi város polgármestere a város közönsége nevében öröm telt szívvel üdvözlöm Felségedet! Várván vártuk mi Felségedet, hogy tántoríthatatlan hűségünket, ragaszkodásunkat, tiszteletünket, szeretetünket élő szóval is nyilváníthassuk. Most midőn legmagasabb látogatásával városunkat szerencséltetni kegyeskedett, - mely mint kiváló örvendetes esemény örökre emlékezetes marad Debreczen szabad királyi város történetében, - őszinte öröm, lelkesedés és hála tölti be kebleinket. Fogadja ezért Császári és apostoli Királyi Felséged, legkegyelmesebben a haza és trón iránti kötelességeit ismerő és azoknak mindenkor megfelelni kész városunk közönsége részéről igaz szívből, lélekből eredő üdvözletünk, hódolatunk, és hálánk tiszteletteljes kifejezését. S midőn magunkat és városunkat legmagasb királyi kegyelmébe ajánljuk, kérjük a gondviselést, hogy Felségedet, felséges Királyunkat és Felséges családja tagjait boldogságban soká, de soká éltesse!”
A felhangzó éljenzések elcsitulta után a király erős csengő hangon válaszolt: „Legbensőbb köszönettel viszonzom Debreczen városa nevében kifejezett e szíves üdvözletet, s csak ismételhetem, amit megérkezésemnél mondám, hogy nagy örömmel jöttem ismét e városba, melynek lakóit részemről is szívből üdvözlöm.”
A király látni óhajtotta a bandériumokat, ezért gróf Szapáryval megszemlélte a vitézeket, akik úgy ülték meg a lovakat, mintha oda születtek volna. Őfelsége megkérdezte, hogy mindannyian debreceniek-e, és saját nevelésűek-e a lovaik. Mindkét kérdésre igen volt a válasz, amit a király nagy megelégedettséggel nyugtázott. Ezután bementek a városházára a már előkészített lakosztályba. A lépcsősorokon át fehér ruhába öltöztetett leánykák szórták a virágszirmokat Ferenc József elé.
Az utazás fáradalmait kipihenve a küldöttségek 10 órakor vonulhattak fel a király színe előtt. Először a római katolikus püspök, majd a görög katolikus, a református és evangélikus egyház püspökei köszöntötték az uralkodót. Különösen fontos esemény volt, hogy milyen szívélyesen fogadta Őfelsége a protestáns egyházak képviselőit. Velük ugyanis korábban soha nem beszélt!
Az egyháznagyok után Dégenfeld József főispán következett: „Az ország több törvényhatósága és pedig Debreczen szabad királyi város, Hajdú, Szabolcs, Heves, Szatmár, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod vármegyék, s Szatmár-Németi szabad királyi város képviseletében jelentünk itt ma meg Felséged magas színe előtt azon alkalomból, hogy Felséged hazánk ezen északkeleti részét szerencséltetni legmagasabb látogatásával s azon célból, hogy Felségednek legkegyelmesebb koronás királyunknak alattvalói és jobbágyi hódolatunkat bemutassuk , s hogy Felségedet a legmélyebb alázattal biztosítsuk képviseltjeinknek Felséged felkent személye iránt való tántoríthatatlan hűségéről és ragaszkodásáról, mely hűség és ragaszkodás Felséged dicső és áldásdús uralkodása folytán a kötelességszerű határait messze túl haladva Felséged iránti valóságos lelkesedéssé és rajongássá fokozódik. Ez alkalommal esedezünk Felségedhez, hogy terjessze ki ezen mi vidékünkre mi országrészünkre továbbra is alattvaló mindenkor boldogító uralkodói gondjait! Fogadja Felséged kegyelmesen az általunk képviselt törvényhatóságok alattvaló hódolatát!”
A főispánt az izraelita küldöttség, azután az ügyvédi, a közjegyzői, majd a kereskedelmi kamarák küldöttségei köszöntötték.
A neves debreceni ékszerész és órás, Löfkovits Artúr emlékérmet készített az uralkodó látogatása alkalmából. Ennek egy arany példányát, mely fehér bőr tokba volt téve, tetején a magyar Szent Korona és Ferenc József monogramja díszelgett, maga szerette volna átnyújtani a királynak. Erre azonban a követségek nagy száma miatt nem jutott idő, ezért felsőbb parancsra Pápay udvari tanácsnoknak kellett átadnia. Amint az idő engedi, ő fogja átadni a királynak.
Löfkovits Artúr által készített emlékérme a király látogatására
Azonban rövid fél órával később egy udvari szolga szaladt Löfkovits ékszerüzletébe, hogy azonnal jöjjön, mert Őfelsége elé fogják vezetni. Az ékszerész, aki a 39-es gyalogezred tartalékos hadnagya volt, teljes díszbe öltözve jelentkezett az udvari tanácsnoknál. Ő közölte vele, hogy az érmet a király átvette, és látni kívánja. Pár perc múlva meg is jelent Ferenc József a miniszterelnök és mások kíséretében. Egyenesen Löfkovits felé tartva megkérdezte tőle:
- Ön az a tartalékos hadnagy, aki a szép érmet készítette?
- Igen, Felséges Uram, s a legalázatosabb alattvalói hódolattal köszönöm Felségednek, hogy oly kegyes volt azt elfogadni. – volt Löfkovits válasza.
- Köszönöm, igen köszönöm! – folytatá Őfelsége. Hol tanult Ön?
- Debrecenben Felség.
- Csak Debrecenben?
- Kizárólag Debrecenben. –mondta Löfkovits.
- Szép, igen szép munka. Köszönöm! – mondá a király, s fejet bólintva a magas urak által követve elhagyta a termet.
A bronz éremből 200, ezüst anyagból pedig 50 darabot készített az ékszerész.
Ezután fél egykor a király a Református Kollégiumhoz kocsizott. A Kollégium déli kapuja előtt várta fényes díszmagyarban dr. Karsa István rektor. Ferenc József az épületbe lépve a négyszögletű udvarra érkezett, melynek két oldalán felsorakozva éljenezte a főiskola lelkes ifjúsága. A király az udvar közepén megállott és az iskola létszámáról érdeklődött a rektortól. Mikor meghallotta, hogy milyen sokan tanulnak a neves intézményben, láthatóan jóleső érzéssel tekintett körül a fiatalságon. Odament az egyes csoportokhoz, és megkérdezte a megilletődött diákokat, hogy milyen szakot hallgatnak, mennyien vannak a karokon. Különösen érdeklődött a reáliskolások iránt. A szűnni nem akaró éljenzés közepette haladt fel a főlépcsőn, egészen Petőfi nagyméretű gipszszobráig. A díszteremben az egyházkerületi küldöttség fogadta a királyt. A díszterem karzatáról a kántus Kölcsey Hymnusának énekelésébe kezdett, melynek ünnepélyes és megható pillanatában az uralkodó elgondolkodva állott. Ez volt valószínűleg a királylátogatás legkiemelkedőbb, a királyra legnagyobb hatást gyakorló része.
A Reformátos Kollégium udvara
Ezt követően a főiskola termeit látogatta meg, az ásványtani kiállításon hosszabban elidőzve. A második emeleten kitüntette figyelmével a fizika részleget, majd örömmel tekintett le az udvaron álló fiatalságra. Az óépület délnyugati szárnyában elhaladt az oratórium mellett, ahol 1849-ben a magyar országgyűlés ülésezett. A folyosón megtekintette Hatvani István fizika professzor sírkövét, majd megtekintette a nagykönyvtárat és többször kifejezte megelégedettségét a látottakon. Őfelsége figyelmét felhívták arra, hogy nagyméretű márványtábla emlékezik meg 1857. évi látogatásáról. Ferenc József megállott, hosszasan szemlélte azt, majd távozásakor sóhajtva megjegyezte: - Bizony, azóta megöregedtem…
Távozása előtt még beírta nevét a látogatók könyvébe, ahogy azt 33 évvel korábban is tette. Mire a lépcsős kijárathoz ért, sűrű zápor futott végig a városon. Így ment át Őfelsége a Kollégium melletti gazdasági tanintézetbe.
Fél kettőre azonban ismét kitisztult az ég. Ekkor meglátogatta a ménlótelepet, amely előtt a honvédhuszárság teljes tisztikara várta. Köztudott volt Őfelsége vonzódása a katonai pályához. Ferenc József 84 mént vett szemügyre, melyek között angol telivérek, arab, lipicai, bábolnai, mezőhegyesi és kisbér lovak is voltak. Külön is tájékozódott, milyen fajtájúak az állatok, mennyi idősek, és mikor kerültek a debreceni méntelepre. A király itt főleg Szapáry miniszterelnökkel és Horváth János altábornaggyal társalgott. A látogatás végén teljes megelégedettségét, és elismerését fejezte ki az altábornagynak.
A következő állomás a nagyerdei népünnepély volt. Az oda vezető úton mindkét oldalon hatalmas tömeg ünnepelte a királyt. A Nagyerdőn pedig szó szerint ember, ember hátán állott, úgy várták Őfelségét, aki kocsijáról a fürdőháztól balra szállt le. A lövőházhoz vezető út mentén 300 rózsaszínbe és fehérbe öltözött elemi iskolás leányka szórta a virágszirmokat aranyozott kosárkákból egészen a népünnepély felé vezető útig. A lövőház előtti emelvényen széles dalegylet várakozott, amely Őfelsége érkezésekor zenekar kíséretében rázendített Huber Király indulójára. Amikor a dalárda ahhoz a sorhoz érkezett, hogy „Éljen a király!”, az egész közönség lelkesen visszhangozta: „Éljen a király!”. Ferenc József láthatólag meghatódott ezen a szívből jövő lelkesedésen. A dalárda előadását a király állva hallgatta végig, majd megszólításával tüntette ki Tombor Aladár karnagyot és Márk Endrét a kar elnökét. Igen megköszönte az előadást, és ruganyos, gyors léptekkel a népünnepély felé vette az irányt. Az ég ekkorra teljesen kiderült, a szép napos időben a fákon apró zászlókat lengetett a szél. Az út két oldalán sátrak sorakoztak, melyekben perecet, fonatost, mézeskalácsot, sült húst és mindenféle debreceni specialitásokat sütöttek-főztek, melyeket Őfelsége távozta után kiosztottak az embereknek. A bormérő sátrak előtti kis téren vidám talpalávaló mellett táncmulatság zajlott.
Az egyik helyen hortobágyi pásztorok készítették a gulyást, melynek finom illata bejárta a környéket. A bográcsok mellett széles vállú, felgyűrt ingujjú legények forgatták fakanalaikkal az ízletes étket, míg amott hatalmas ökröt húztak nyársra, úgy forgatták a tűz fölött. A király minden sátornál megállt, minden iránt érdeklődött. Az egyiknél arról kérdezte Medgyesy Piroskát, hogy ezek-e azok a híres debreceni mézeskalácsok? Hevesi Istvánnétól azt szerette volna tudni, hogy ennyire szeretik-e a fonatos kalácsot a környéken? A boros sátraknál igen meglepődött, hogy miért nem mérik ki a bort? A miniszterelnök finoman megsúgta, hogy várnak vele Őfelsége elhaladtáig. A király az ökörsütésen kétkedve kérdezte, hogy teljesen átsül-e így az állat húsa? Nem sül át, jött a válasz, csak a külseje. Akkor mit csinálnak a többivel? - kérdezte Őfelsége. … Ilyet se látott még Ferenc József.
A gulyásfőzésnél arról érdeklődött Őfelsége, hogyan készítik, majd azt kérdezte a legényektől, hogy hány marha élhet a Hortobágyon? Az egyszerű pásztoremberek, akik katonás arccal nézték a jelentet, megenyhültek, látszott milyen jólesik, hogy az ország első embere őket sem rest megszólítani. Egyikük a legkisebb lámpaláz nélkül felelte meg a király kérdésére, hogy készül ez az étel.
Érdemes megjegyezni, milyen magas volt azoknak a száma, akiket Őfelsége kitüntetett megszólításával. Legalább 300 fővel beszélgetett személyesen a nap folyamán. A nagyerdei séta után a királyt a dalárda éneke búcsúztatta a Nagyerdőtől. Őfelsége külön kérése volt, hogy villamossal mehessen a városházára, ugyanis korábban még nem utazott ezen a járművön.
Debreceni villamos a századfordulón
A fellobogózott, zöld gallyakkal díszített villamoson Ferenc József megjegyezte a miniszterelnöknek: „Igazán meglepett ez a remek fogadtatás!” Szapáry is elismerően helyeselt. A Nagyerdőn ezután megkezdődött a borok kimérése, mézeskalácsok, sütemények, húsok és egyéb ennivalók kiosztása.
A városházára visszaérkezve, háromnegyed háromkor visszavonult szobáiba kipihenni a fáradalmakat. Négy órakor kezdődött az udvari ebéd a nagyteremben, ahol 60 teríték várta a meghívottakat. A következő személyek lettek meghívva: gróf Szapáry Gyula, báró Orczy Béla, Jekelfalussy Lajos miniszter tanácsos, Péchy Tamás, Meszlényi Gyula püspök, Szapáry György gróf, Zelenka Pál püspök, zalabéri Horváth János altábornagy, Fadiallah El-Hadad Mihály méntelepi százados, gróf Zichy Géza, Melczer Gyula, báró Vécsey József, báró Radvánszky Géza, báró Vécsey Sándor kamarások, gróf Dégenfeld József, Kállay Zoltán, Kállay András, Domahidy Ferenc, báró Vay Béla főispánok, Simonffy Imre, Böszörményi Károly polgármesterek, Ludvig, a magyar államvasutak elnök igazgatóa, Hajdú Sándor, Rasó Gyula, Nagy László, Miklós alispánok, Szakszó Rezső, Zsendovics József kanonokok, Kiss Áron esperes, Tóth Sámuel egyházkerületi főjegyző, Jelenffy Kornél törvényszéki elnök, Dr. Kola János, Szesztina Lajos, Boczkó Sámuel, Nánássy Lajos, Podmaniczky Géza báró, Kőrösi Sándor, Boross Bálint, Dessewffy Aurél gróf, Szomjas József, Domahidy István, Miklós Gyula országgyűlési képviselők, Horthy István, Gencsy Béla, Gáti Tóth Mihály (Hajdúszoboszlóról), Okolocsányi István, Simonffy Sámuel, Steinfeld Antal és Őfelsége kíséretének személyzete.
Az ebédre az urak magyar díszruhában vagy frakkban, a tábornok urak ezredtulajdonosi vagy szolgálati egyenruhában, tábori öv nélkül kellett, hogy megjelenjenek.
Díszmagyar ruhák
A menü a következő volt: Vefour leves, marha, borjú és fogolyhús szeletek. Rák, stájer főtt kappan, saláta, almaszósz, articsóka és sajtok. Végül málna és karamell fagylalt. (Potage á la Vefour, Cotelettes délicieuses, Piéce de boeuf et selle de veau, Filets de perdreux á la Périgueux, Pain d’écrevises en belle-vue, Sorbet, Chapons de Styrie rotis, salade, compote, Fonds d’artichauts á la Ypsilanti, Bombe á la renaissance, Fromages, Glaces aux framboises et au caramel. Dessert.)
A hosszú asztaloknál jó hangulatban, muzsikaszó mellett elköltött ebéd közben a király többször megjegyezte a miniszterelnöknek, hogy kitűnő a zenekar. Ebéd után a rend és a fogadtatás feletti örömét újólag magas megelégedettségével fejezte ki. Kiemelte, hogy a debreceni villamosok kellemesebbek, mint amelyek Pesten vagy Bécsben közlekednek, mert azok fülsiketítően zörögnek és trombitálnak. Emiatt már sokat bosszankodott. A jókedvű király kitüntette megszólításával az egyes küldöttségeket. Érdeklődött azokról a területekről, intézményekről, ahonnan érkeztek.
Zelenka püspöktől azt kérdezte, hogy - Az egyházmegyéjében sok magyar van-e?
- Igen, Felség, székelyek sokan vannak.
- Annak nagyon örvendek, - mondta a király -, hogy az urak között is vannak székely magyarok.
Simonffy Imre polgármester is megköszönte, hogy az uralkodó ellátogatott hozzánk, és boldoggá tette a város polgárságát, akik kimutathatták feléje szeretetüket és hűségüket.
Ferenc József ajándékokat is adott át. Boczkó Sámuel rendőr főkapitánynak egy brilliantos aranygyűrűt, Balogh Mihály főmérnöknek, aki a királyi lakosztály rendezte be, egy brilliantos arany melltűt adott emlékbe. Mindkét ékszeren FJ monogram volt látható.
Az udvari ebédet követően a főhadsegéd jelentést tett a királynak, hogy az elutazással kapcsolatban minden készen áll. A városháza kapujánál már várta Ferenc Józsefet a két díszbandérium, az ismét eleredt esőben ugyanakkora tömeg búcsúztatta Őfelségét, mint mikor megérkezett. A menet abban a rendben, ahogy érkezett, úgy vonult ki az állomáshoz, ahol az uralkodó így búcsúzott a polgármestertől: „E napot nem fogom elfeledni.” Ezután ruganyos léptekkel felszállt a vonatra, mely pár perc múlva el is indult.
A peronon ezt követően Szapáry miniszterelnököt részesítették nagy éljenzésben, mely már szinte tüntetésszerű volt. A polgármesternek is kijutott az éljenzésből. A miniszterelnök kocsijával a városházára hajtatott, hiszen Debrecenben még nem ért véget a nap! Este fél kilenctől még bankettet tartottak a Nagyerdőn a kaszinóban, melyen 350 embert láttak vendégül. A pohárköszöntők után a prímás elhúzta Tisza Kálmán nótáját, a „Vékony deszka-kerítést”, amely Szapáry miniszterelnöknek is kedvence volt. Így fejeződött be 1890. szeptember 12-e, amikor Magyarország királyát látta vendégül a cívisváros.
A magyar sajtóban a következő napokban kiemelten foglalkoztak Debrecennel, a király debreceni látogatásával, és nagy elismeréssel szóltak városunkról. A budapesti „Egyetértés” így fogalmazott:
„A legmagyarabb városa az Alföldnek olyan fogadtatásban részesítette a magyar koronás királyt, amilyenhez hasonlót ritkán tapasztalt népe körében a legünnepeltebb fejedelem is. Fényes volt a nagyváradi, megható a székelyhidi fogadtatás, s azt lehetett volna hinni, hogy az odavalóknál sikerültebb királyünnepet város nem rendezhet. Debreczen megmutatta a királynak, minő különbség van egy tisztán magyar város és egy különféle ajkú elemekből álló város lelkesedése közt.„
„Első Ferenc József soha még úgy nem beszélt, mint a debreczeni pályaudvarban. Megható volt látni őt, aki máskor formaszerűleg felolvassa válaszát, amint most a lelkesedés leküzdhetetlen erejétől megkapatva: tündöklő arccal, könnyektől csillogó szemekkel megszólalt. Hangja emeltebb, hanglejtése más volt, mint máskor szokott lenni Oly hévvel mondá válaszát, hogy szavait a legtávolabb állók is tisztán hallották, s mint ha lángba borult volna minden szív, mely e szavakat befogadta: a királynak egyetlen mondása se maradt megéljenezetlenül. Harsogott, dörgött a nép a közelben és a távolban, s amint ez a mámorító lelkesedés fokozódott a király körül: fokozódott a melegség is, mely az ünnepelt fejedelem szavait áthatotta, s azoknak erőt és hatást kölcsönzött. A felség érezte, amit mondott: erre vallott arczának minden mozdulata, hangjának minden rezdülése.”
Ferenc József a látogatásáról többször elmondta környezetében, hogy „ha Bécsbe visszatérek, e szép napokra gondolok, és megvigasztalódom.” Kísérete azt beszéli, hogy amikor a városházán Szapáry gróf megmutatta neki az 1857-es látogatására felállított emléktáblát, a király szeme könnybe borult, visszavonult a szobáiba és zokogott.
Kovács Ferenc
