Koronás Arany Érdemkereszt

Goldene Verdienstkreuz mit der Krone

 

Ferencz József trónra lépésének első évfordulóján két kitüntetést alapított. A magasabb udvari körök és családtagjai, valamint a főtiszti kar számra a Ferenc József Rendet, míg az alacsonyabb polgári és tiszti állomány jutalmazását szolgáló érdemkereszt sorozatot.
A kitüntetés négy osztályba sorolva létezett: Koronás Arany Érdemkereszt és Arany Érdemkereszt, illetve a Koronás Ezüst Érdemkereszt és Ezüst Érdemkereszt.

Az első adományozásra 1850. február 16-án került sor. Az alapító okirat szerint a kitüntetést olyan katonai és polgári személyeknek lehet adományozni, akik tanúbizonyságot tettek feltétlen hűségükről az uralkodó iránt, illetve részt vettek az 1848-49-es mozgalmak leverésében. Az első 50 évben az adományozási rendszer szinte semmit nem változik, legfeljebb kisebb formai variációk születtek, mivel a kitüntetések gyártására több műhelyt is megbíztak. Az adományozottak száma magasnak mondható, meghaladta a 100ezer főt.

A kitüntetés szalagja ekkor egységesen középpiros színű háromszögletű mellszalag. A kitüntetés arany fokozatai valóban 16-18 karátos (666-750) finomságú aranyból, fehér és vörös zománcozással készültek. Ezüst fokozatait vörös zománcozással 800 ezrelékes  finomságú ezüstből készítették.
Az első módosítás és kiegészítés 1914. szeptember 20-án történt, amikor bevezették a hadiszalagos adományozást. A hadiszalag az 1789-ben alapított vitézségi érem szalagja volt.


Ezüst anyagú Koronás Arany Érdemkereszt és Arany Érdemkeresztek

A következő módosítás az volt, hogy az arany kereszteket aranyozott bronzzal váltották fel, olyan kitétellel, hogy alkalmas időben ezeket aranyra fogják kicserélni.
1916. április 1-én kelt rendeletével az uralkodó megalapítja a sorozat következő két kitüntetését, a Koronás Vas Érdemkeresztet és a Vas Érdemkeresztet. A rozsdamentes vasból készült kitüntetéseket 1916. május 11-én adományozták első alkalommal.
1916. december 13-án kelt módosító rendelettel lehetővé vált a "hadiszalagon, kardokkal" elnevezésű adományozás. A szalagon elhelyezett két, keresztbe fetetett aranyozott kard a harci cselekmények során véghezvitt hősies magatartásról tanúskodik.
1917. szeptember 26-án kelt az a rendelet, amely engedélyezte a Vas Érdemkereszt adományozását minden olyan személy számára, aki 1867-ben önkéntes katonai szolgálatba lépett. Az 1918. augusztus 1-én kelt rendelet alapján ez az 1865-ben és 1866-ban katonai szolgálatba lépett önkéntesekre is vonatkozott.
A Magyar-Osztrák Monarchia felbomlásával a kitüntetés adományozása megszűnt, de Hazánkban továbbra is engedélyezték  viselésüket egészen 1945 áprilisáig.

36 mm átmérőjű, erősen ívelt szárú arany vagy aranyozott bronz kereszt. A szárak áttetsző piros zománccal díszítettek. A szárakat 22 mm átmérőjű díszített lapka fogja össze. Szélén 1 mm széles, kiemelt gyűrű látható, majd 3 mm széles, lapos, fehérzománcos gyűrű VIRIBUS UNITIS körirattal, a betűk között ovális díszekkel, a felső szélén stilizált kézfogás látható. A 12 mm átmérőjű, 1 mm széles, kiemelt gyűrűvel határolt, fehérzománcos középrészben kiemelve, FJ monogram. A felső szár élére, két keresztbe futó, 2 mm széles szalag fekszik fel. Ezekkel kapcsolódik a kereszt, csuklósan, csapszeg segítségével a 15 mm széles, 20 mm magas császári koronához. A korona áttört, benne piros zománcdíszes betéttel. Tetején kereszttel díszített gömb, amely az oldalt fűzhető szalagtartó gyűrűt fogadja be.

Hátlapján 12 mm átmérőjű fehérzománcos lapkán 1849 évszámmal. A lapka határoló vonaláig tart a szárak piros zománcdíszítése, így a szárakat összefogó középrész négy cikkre oszlik, rajta gyűrűfarkú pontozásos díszítéssel. A korona és a tartószalagja az előlappal megegyező képet mutat.

Egyedi darabok.