A Don-kanyar elfeledett tábornoka, Murahidy Gusztáv

- Tóth Marcell gyűjtőtársunk írása -
 
 
Egy ferencvárosi fiú a grundról a századfordulón, Münzberg Gusztáv – édesanyjának csak Dudika – még nem tudhatta, hogy két világháború vérzivatarában kell helytállnia. Jóllehet − nevét időközben Murahidy Gusztávra magyarosítva − Szegeden fejezte be katonai karrierjét, mégis meglepő, hogy városunkban került elő fotóhagyatéka, mert innen több ezer kilométerre hunyt el. A fellelt gyűjtemény mellett levéltári dokumentumokra, a két világháború közötti írásaira támaszkodva mutatjuk be az egykori szegedi V. hadtest műszaki parancsnokának életútját. Két részben megjelenő tanulmányunk első fele az I. világháború végével zárul.
 
A grundról a tiszti pálya felé
 
Az 1890. január 29-én született jövendőbeli tábornok édesapja, Münzberg[1] Győző állami tisztviselő, dohánygyári aligazgató volt. A tipikus középosztálybeli, római katolikus vallású család Ferencvárosban, a Pál utcai fiúk színhelyén élt a Soroksári (ma: Ráday) utca 41. szám alatt.[2]
 
Azonban már 14 évesen kiszakadt ebből a környezetből, előbb 1904 és 1907 között a morvafehértemplomi császári és királyi katonai (a továbbiakban: cs. és kir.) főreáliskola tanulója, később 1907-től 1910-ig a mödlingi cs. és kir. katonai műszaki akadémia hallgatója.[3] Jó tanulmányi eredményeiről tanúskodik egy 16 éves korában Budapesten készített fénykép, a gallérhajtókáján látható jelzés alapján az iskola legjobb tanulói közé tartozott, 4,8, vagy a feletti tanulmányi átlaggal.[4] A közép- és a felsőfokú képzőintézmények általános műveltségéhez is sokat adtak hozzá, a két világháború közötti adatok szerint a magyar mellett angolul és németül tökéletesen, franciául, olaszul jól beszélt.[5]

A grundról a tiszti pálya felé

Az 1890. január 29-én született jövendőbeli tábornok édesapja, Münzberg[1] Győző állami tisztviselő, dohánygyári aligazgató volt. A tipikus középosztálybeli, római katolikus vallású család Ferencvárosban, a Pál utcai fiúk színhelyén élt a Soroksári (ma: Ráday) utca 41. szám alatt.[2]

Azonban már 14 évesen kiszakadt ebből a környezetből, előbb 1904 és 1907 között a morvafehértemplomi császári és királyi katonai (a továbbiakban: cs. és kir.) főreáliskola tanulója, később 1907-től 1910-ig a mödlingi cs. és kir. katonai műszaki akadémia hallgatója.[3] Jó tanulmányi eredményeiről tanúskodik egy 16 éves korában Budapesten készített fénykép, a gallérhajtókáján látható jelzés alapján az iskola legjobb tanulói közé tartozott, 4,8, vagy a feletti tanulmányi átlaggal.[4] A közép- és a felsőfokú képzőintézmények általános műveltségéhez is sokat adtak hozzá, a két világháború közötti adatok szerint a magyar mellett angolul és németül tökéletesen, franciául, olaszul jól beszélt.[5]

A jól tanuló, évfolyamelső főreáliskolás 1906-ban, valószínűleg lánytestvéreivel. Érdekesség, hogy a leszármazott soproni és nem morvafehértemplomi főreáliskolásként említi a kép hátuljára írott megjegyzésében. A kép a szerző gyűjteményének része.

1910. szeptember elsejei ranggal avatták a hadmérnöki kar hadnagyává, szolgálatát a cs. és kir. 7. (1912 után: 4.) utászzászlóaljnál kezdte meg szülővárosában.[6] Nem kellett frontszolgálat ahhoz, hogy életet mentsen, tiszttársával egy munkást húzott ki a vízből, aki az újpesti vasúti hídról ugrott a vízbe 1911. április 19-én.[7]

 

A hidászok

1913-tól a monarchia egyik „elit alakulatánál” a Krems an der Donauban székelő hídépítő zászlóaljnál szolgált,[8] az azonban nem ismert, hogy önként jelentkezett vagy átvezényelték a Lajtán túlra. 1913 őszéig csupán az utászlegénység legjobbjait osztották be ide hároméves sorkatonai szolgálatuk utolsó esztendejére.

Az egység az előző két évtized haditechnikai fejlődésének következtében jöhetett létre. A betonnal megerősített páncélkupolás erődítményeket csak minden korábbinál nagyobb pusztítást okozó lövegek tüzével lehetett megsemmisíteni, amelyeket a célhoz el kellett juttatni. A gépkocsik, teherautók szintén nagy tengelyterhelést okoztak. A korábbi hidak nem bírták el ezeket az eszközöket, ezért a birodalomnak is lépnie kellett.

A 6. utászzászlóalj részeként 1897-ben állították fel a „pótkeret különleges osztagok részére” elnevezésű alakulatot, amelyből létrejött a 1. hídépítő zászlóalj 1913 őszén. 1915-ben egy újabb zászlóaljat hoztak létre magyar legénységgel, amely a 2. számot kapta.

Az új alakulat kapta a feladatot, hogy megoldja a fentebb felsorolt problémákat. Először vas-, később faszerkezetekkel kísérleteztek. Többek között beváltak a világháború alatt Herbert-rendszerű vas közúti hadihídmezők, amelyeket 1908-tól egy évtizeden keresztül használtak, maga Münzberg Gusztáv is több alkalommal épített átkelőhelyet ezek felhasználásával.[9] A teljes háborús időszakra jellemző, hogy folyamatosan tökéletesítették, gyorsították megoldásaikat.

 

A Nagy Háború

Tapasztalatszerzésre pedig jutott lehetőség. 1914. július 28-án ultimátuma elutasítását követően az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, majd augusztus 5-én Oroszországnak. Az egyik oldalon Ausztria-Magyarország és Németország, a másikon Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, valamint kisebb szövetségeseik álltak.[10] Kitört a világháború.

Mundérban látta el feladatait a Nagy Háború első percétől az utolsóig. Az összes jelentősebb fronton szolgált, így keleten Lengyelország oroszok és osztrákok megszállta területein, 1915 októberéről Szerbiában, 1916. áprilistól Dél-Tirolban, ekkor az olasz arcvonal mögött(!) is járt, 1916 augusztusától pedig Románia hadbelépése miatt a Dunán épített hidakat, segítve a bolgár, német és török csapatokat. Egy bécsi műegyetemi tanfolyam után a háborút a délnyugati fronton fejezte be.[11] A következő alfejezetekben ezt az időszakot mutatjuk be részletesebben.

„A mi lakóhajónk. Virágok Gradistából, tükör egy szerb házból, asztalka a tiszti kaszinóból.” Münzberg Gusztáv főhadnagy a déli fronton, Szerbiában 1915 őszén. A kép a szerző gyűjteményének része.

Lengyelországban

Így ír az első hídjuk építésének előkészületeiről: „Az első 326 m hosszú híd, augusztus 21-től, 7 napon át épült 150 fő munkaerővel. Még látszott, hogy ez a század első ilyen munkája. Odaérkezéskor semmilyen használható anyagot nem találtunk. Az egyik beosztott tartalékos hadnagy, aki polgári életben Wien-ben egy hídépítő vállalat alkalmazottja volt, kapott megbízást a szükséges faanyag előteremtésére. Ügyessége és cégismerete folytán, 24 óra multán beérkeztek az első tutajok és 3-ik napra az egész szükséges faanyag együtt volt a helyszínen.” A híd végül kevesebb, mint két hétig állt. Fel kellett gyújtaniuk az orosz csapatok előretörése miatt, amelynek elősegítésében „különösen hatásosak voltak a cölöpök aljára szegezett, petroleummal megtöltött konzervdobozok”.[12]

Nem ez volt az utolsó híd, amelyet az 1914-es felépítést követően a monarchia csapatainak visszavonulása miatt szinte azonnal le kellett rombolnia. Azonban, amelyekre nem ez a sors várt, azok közül több a háború végéig állt, sőt a San-folyó felett átívelő, Sieniawa mellett híd még 1929-ben is megtalálható volt.[13]  A hídépítéshez a Kárpátokból szerzett faanyagot a zászlóalj 1. és a 4. százada, amelyek Lengyelország területén látták el feladataikat.

Eközben 1914. augusztus 1-jétől főhadnagy lett.[14] Az első háborús év végén elnyerte a legelső érdem után járó kitüntetését, a „legfelsőbb dicsérő elismerést az ellenséggel szemben vitéz magatartása elismeréséül”, azaz a Bronz Katonai Érdemérmet,[15] majd később ennek ezüst fokozatát.[16]

Időnként egészen humoros esetek is előfordultak, amelyek egyben jól példázzák a bajtársiasságot. „Mint emlékezést felemlítendőnek tartom, hogy Sienawa-ról Annopolba való menet közben a század egyik napon a San mellett, Rozwadównál tartott déli pihenőt, ahol Tamássy József százados vasútépítő- százada az elrombolt vasúti híd helyreállításán dolgozott a Krasnik felé vezető vonalon. Nagyon panaszkodott, hogy kevés az ember, túl lassan halad. Megnéztük az építkezést és láttuk, hogy két 30 m-es Kohn-féle hídmező szerelésre elő van készítve. Hálából a jó ebédért, amellyel Tamássy százados minket megvendégelt, a hidászokat egy-kettőre beállítottuk és a két Kohn-mező szerelését elvégeztük. 2 és fél órai munka után, újból menetben voltunk Annopol felé.”[17]

Egy híd előtt, valószínűleg Orosz-Lengyelországban. A kép a szerző gyűjteményének része.

Azonban az Osztrák-Magyar Monarchia nem minden alakulatánál volt olyan kiváló bajtársi szellem, mint a műszaki csapatoknál. Jaroslav Hašek Svejkje, vagy éppen Somogyváry Gyula regényeinek cseh mellékszereplői csak részben a képzelet szüleményei. 1915 áprilisában a Visztula és a Dunajec közötti szakaszra kértek műszaki katonákat erődítési munkálatok elvégzésére. Kiderült azonban, hogy a megbízhatatlan 88. cseh népfelkelő zászlóalj miatt kértek hidászokat, akiknek fele éjszaka gyakorlatilag „vigyázott” a szláv etnikai összetételű egységre. Később kiderült, hiába, az egyik éjszaka egy 25 fős géppuskás őrsöt „emeltek ki” az oroszok. Reggelre a cseheknek hírük-hamvuk sem volt, pedig a cáriak csak három személyt tudtak egyszerre átvinni a vízen – számolt be az utókornak Murahidy alezredes 1938-ban.[18] 

Mielőtt átvezényelték Szerbiába, tiszttársaival megpróbált megakadályozni egy közelgő katasztrófát a Visztulán. A saját felépített vasúti híd mellett állt egy szétrombolt orosz híd is, amelyet nem tudtak teljesen megsemmisíteni, így a víz nagyobb része egy adott ponton haladt át, s ez az érintett aljzatokat erősen kimosta. Jelezte tiszttársaival, hogy még 10-12 napi munka van az átadott átkelővel, mégis továbbvezényelték őket. Végül írásbeli parancsot kértek, s ezt követően megfogalmazták javaslataikat, ezekkel azonban nem törődtek. Három héttel később a veszélyeztetett pontnál egy német szabadságos vonat alatt omlott össze a híd, többen meghaltak. Az ezt követő vizsgálat felmentette a tiszteket, az utasítást kiadó hadtápparancsnokot viszont nyugdíjazták.[19]

Felgyújtott híd a Visztulán 1914-ben. Nem jutott idő a befejezésre. A kép forrása: Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938.

Mind a rendelkezésre álló források bősége, mind a fotográfiák azt erősítik meg, hogy Murahidy Gusztáv legfontosabb élményei kötődnek a keleti fronthoz és Lengyelországhoz.

Az első híd a Dunajecen a gorlicei áttörést követően. A kép forrása: Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938.

A Balkánon és Tirolban

1915 októberében megindult a központi hatalmak harmadik, immáron sikeres offenzívája Szerbia ellen, amelynek köszönhetően kiesett a háború kirobbantásában kulcsszerepet játszó ellenséges fél.[20] Az előrenyomulás elősegítése érdekében a magyar és az osztrák hídépítő századok nehéz hadtáphidakat építettek ki több helyen, így Zimony és Belgrád között a Száván, Kevevárát és Szendrőt összekötve a Dunán.[21]

Dél-Tirolban is kiválóan látták el feladataikat a hidászok, az 1916 áprilisától ott szolgáló Münzberg Gusztáv megemlítette, hogy az első vonalban építették a hidakat, ami miatt előfordult, hogy gyalogsági harcban is részt vettek. Itt említhetjük meg, hogy utólag minden érdem után járó kitüntetéséhez kardokat is adományoztak, ez az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásért vagy kiváló csapatvezetésért járt.[22] Megjegyezhetjük, talán nem alaptalanul tették ezt, Károly Csapatkeresztje bizonyítja, minimum három hónapot szolgált a frontvonalban, Sebesülési Érme pedig azt, hogy kétszer megsebesült.[23] A németek hasonlóan gondolkodhattak szolgálatáról, mindezt a Vaskereszt II. osztályával fejezték ki.[24]

Valószínűleg az Osztrák-Magyar Monarchia tiroli támadásában is részt vett, ezt azonban orosz Bruszilov-offenzíva miatt félbe kellett szakítani 1916 nyarán. A cári tábornok sikereinek hatására az eddig semleges Románia augusztus 27-én megtámadta a monarchiát.[25] A balkáni állam csapatai a Kárpátok irányába törtek előre, hátukat a Duna védte. Ennek megfelelően a monarchia hidászcsapatainak újabb nehéz hadtáphidakat kellett építeniük, amivel könnyebbé tették a saját csapatok mellett szövetségeseik hadműveleteit is.

Szvistov és Zimnicea között, két hídépítő század november 24. és 25. között 22 és fél óra alatt épített fel egy 930 méter hosszú, Herbert-rendszerű vashidat. „A teljesítmény nagyságát leginkább az érzékelteti, hogy a Sistov-i átkelési hadművelet november 23.-án reggel kezdődött és november 25.-én reggel 6 órakor, 2 üteg 30.5 cm-es mozsár nyitotta meg e hídon a forgalmat”[26] – emlékezett vissza Murahidy alezredesként. Ezt követően Ruszénál, Gura Ialomiței-nél épített hidakat, majd a pótkeret parancsnoka lett.[27]

1917. február 25-én „az ellenséggel szemben kitűnő szolgálata elismeréseképpen” elnyerte a Katonai Érdemkereszt III. osztályát hadiékítménnyel.[28] 1917. május 1-jével századossá léptették elő.[29]

Hídépítés Szerbiában. A kép forrása: Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938.

A háború végéig

1917 nyarán Bécsben műegyetemi tanfolyamot végzett, majd a délnyugati, vagy más néven olasz frontra vezényelték. Az 1917. október 24. és november 19. között zajló 12. isonzói csatában, ismertebb nevén a caporettói csodában a központi hatalmak végre sikert tudtak elérni az olaszok ellen.[30] Az erőszakos átkelések elősegítésében Münzberg Gusztávnak és katonáinak is jelentős szerep jutott. A kevésbé eredményes, 1918 nyarán megindított Piave offenzíva alatt szintén hasonló feladatokat láttak el.[31]

Egyik visszaemlékezésében Murahidy beavatja az olvasót, hogy miként zajlott egy éjszakai építkezés az olaszok reflektorhasználata közben. „A hidakon csak éjjel dolgozhattunk, mert nappal a munkát az olasz tüzérség a Coni Zugna-ról lehetetlenné telte. Éjjeli munkáknál nem állott be veszteség, mert ahányszor fényszóróval oda világítottak, egy lelket sem láttak az építkezések helyén. És pedig azért, mert már első éjjel rájöttünk, hogy a fényszóró világítását 2-3 perccel megelőzően, áthallatszik a fényszóró működésbe kezdő benzinmotorjának a zaja. Egy figyelőnk figyelt folyton és amint odaát pöfögni kezdett a motor, éles csibészfüttyel adott jelt, mire a munkacsoport az előkészített rejtekhelyeken megbújt és az 1-2 perc múlva a sötétbe hasító, kutató fényszórócsóva egy lelket sem talált.”

Átadásra fellobogózott híd Belgrádnál. A kép forrása: Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938.

Híd az olasz fronton. Másfél hónap alatt készült el. A kép forrása: Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938.

Az említett Ponte San Columbano melletti hídnál fordult elő az, hogy amíg a mérnökök és a hadsereg-parancsnokság napokig vitatkozott arról, hogy egy 38 centiméteres üteg képes-e átkelni a hídjukon, ők egy világháború előtti terheléses kísérlet alapján egy óra alatt kiszámították, hogy a 40 tonnás részekből álló fegyver a híd szerény átalakításával át tud kelni. A bizottság másfél nappal később hozta a saját, több átalakítást megkövetelő eredményeit, de addigra a teljes szerelvény átkelt.[32]

A kisebb eredmények azonban nem segíthettek sem a központi hatalmakon, sem a monarchián. „Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük. Elvesztettük nem abban az értelemben, hogy ne tudnánk még tovább is szívós és hősies védekezést kifejteni, de igenis elvesztettük abban az értelemben, hogy (…) a háború megnyerésére többé reményünk nem lehet” – mondta Tisza István volt magyar miniszterelnök 1918 októberében Budapesten.[33] 1918. november 3-án Páduában megkötötte Ausztria-Magyarország a fegyverszünetet.[34] Négy és fél év kemény küzdelem után mégis egy összeomlás szélére került országba került vissza Münzberg Gusztáv százados, amelynek szolgálatában életének következő harmadát töltötte.

 

Aki összeveszett Kun Bélával

A háborúba hadnagyként bevonuló Münzberg Gusztáv sok kitüntetéssel dekorálva, századosként tért vissza az ellátási gondokkal küszködő magyar fővárosba. A fegyverletétel után részt vett a hidászszakaszok magyar katonáinak hazahozatalában és a hadihídanyag jelentős hányadának Budapestre mentésében.[35]

A tapasztalt tisztre a Ludovika Akadémián, a magyar felsőfokú tisztképzés intézményében lett szükség. Itt tanította 1918 és 1922 között a szolgálati szabályzatot, a hídépítést a hidász és árkász szolgálat oktatótisztjeként.[36] Nem találtunk arra történő utalást, hogy részt vett volna a ludovikások ellenforradalmi kísérletében 1919 júniusában,[37] viszont egy családi történet szerint összetűzésbe keveredett Kun Bélával, mert nem volt hajlandó levenni egyenruhájáról a rendfokozatot jelző gallérhajtókát.[38] 1920 áprilisában hivatalosan is igazoltnak nyilvánították.[39]

Az 1919 augusztusában Horthy Miklós altengernagy, fővezér által vezetett Nemzeti Hadsereg Szegedről Siófokra tette át székhelyét, 1919. november 16-án pedig bevonult Budapestre.  Münzberg Gusztáv rendfokozatát 1919 decemberében elismerte a Nemzeti Hadsereg,[40] ezt néhány hónappal később úgy módosították, hogy 1917. május 1-jei rang helyett 1918. szeptember 1-jeit adtak meg.[41] Ez nem egyedi eset, a későbbi miniszterelnök, a katonai karrierjét vezérezredesként befejező lófő csíkszentsimoni Lakatos Géza, valamint Beregfy (Berger) Károly vezérezredes, nyilas honvédelmi miniszter esetében ugyanezt tették.

A kitüntetések mellett a szerelem is rátalált a tisztre Pfragner (Pfrogner?) Anna személyében még a háború előtt Kremsben.[42] Két gyermeket neveltek fel, az 1936-ban érettségiző Edit Gabriella 1918-ban,[43] az apját a katonai és a műszaki pályán követő Győző pedig 1920-ban született.[44]  A ’30-as években készült képeken egy vidám, kiránduló, kempingező család köszön vissza. A fotókon jellemzően Murahidy is civil ruhát hord,[45] habár ebben az időszakban az egyenruha viselete nagyobb mértékben hozzátartozott az utcaképhez, mint napjainkban. Az évtizedek folyamán folyamatosan gyarapodott a család vagyona, szert tettek Budapest XII. kerületében egy öröklakásra, valamint egy Mercedes személygépkocsira.[46]

Murahidy őrnagy gyermekeivel az 1930-as évek első felében. A kép a szerző gyűjteményének része.

Münzbergből Murahidy

1922-ig maradhatott a Ludovikán, ekkor legitimista magatartás miatt – részt vett a Károly-évforduló miséjén –, csapathoz vezénylik.[47] Ezt követően a magyar királyi egyesített honvéd hidászszakasznál szolgált[48] a szentendrei Radetzky-laktanyában (később: Görgey Arthur-laktanya).[49] A honvédelmi miniszter okirattal (oklevéllel) dicsérte meg az „1924. évi április hó 7-17-iki Szolnok-Zagyvarékasi szakasz árvízveszedelme alkalmával tanúsított önfeláldozó magatartásáért.”[50] 1928. március 15-én már nem a király arcképével adományozták részére a „Dicsérő elismerést”, azaz Signum Laudist „csapatkiképzés terén hazafias buzgalommal kifejtett kiválóan eredményes szolgálataiért”,[51] mint az I. világháborúban. Arról pontos információkkal nem rendelkezünk, hogy ezt már a Honvédelmi Minisztérium I. osztályának beosztottjaként nyerte el, vagy még a hidászszakasznál. Alig másfél hónappal később előléptették őrnaggyá[52] – ekkoriban feltételezhetően a miskolci VII. vegyesdandár műszaki parancsnokaként szolgált[53] –, 1930. augusztus 18-án pedig megkapta a III. osztályú Tiszti Szolgálati Jelet.[54] A rendelkezésünkre álló dokumentumok ekkor említik utoljára Münzberg Gusztávként. A névmagyarosítás legkésőbb 1936-ban megtörtént, de csupán feltételezhetjük, hogy összefügg Gömbös Gyula miniszterelnökségével (1932-1936), amikor gyakran pressziót is gyakoroltak a legénységre és a tisztekre a lépés megtétele érdekében.

Murahidy Gusztáv őrnagy szolgálat közben beszélget egy hadnaggyal. A kép a szerző gyűjteményének része.

Hadihíd cölöpözése az 1930-as években. Az egyszerű, könnyű faállványok meglepően tartósnak bizonyultak. A kép a szerző gyűjteményének része.

A fényképfelvételek tanúsága alapján részt vett a IV. cserkész világdzsemborin, vagy a rendezvény előkészítésében. Gödöllőn találkozott Teleki Pál korábbi miniszterelnökkel, akkori tiszteletbeli főcserkésszel, s a szervezet vitorlázórepülőseit vezető Hefty Frigyes világháborús repülőásszal.[55] 1934. november 1-jével alezredes,[56] 1938. november 1-jével ezredes.[57] 1939 és 1940 között a törzstiszti tanfolyam tanára,[58] ezt a képzést azok a századosok végezték el, akik őrnagyi előléptetést szerettek volna.

Megbeszélés a 4. Cserkész Világdzsembori ügyében. Balról jobbra: Pándy százados, Teleki Pál tiszteletbeli főcserkész, Murahidy őrnagy 1933-ban, Gödöllőn. A kép a szerző gyűjteményének része.

A szegedi évek kezdete és az erdélyi bevonulás

1940-ben Szegedre helyezték az V. hadtest műszaki parancsnokának,[59] felettese Silley Antal tábornok (ugyanezen évben előléptetve altábornaggyá) lett. A pontos időpont azonban ismeretlen, de augusztusban már biztosan ott szolgált.[60] A Murahidy irányítása alá tartozó alakulatok legjelentősebbje a magyar királyi „Zothmund” V. honvéd utászzászlóalj volt, 1939 és 1941 között jellemzően 2-3 századát mozgósították. Az 1939 októberében létesített V. árkásztábor szintén parancsnoksága alá tartozott.[61]

Az 1940. augusztus 30-án meghozott II. bécsi döntés eredményeképpen a Partium és Észak-Erdély területéből 43 ezer négyzetkilométer tért vissza az anyaországhoz a következő hónapban. Az V. hadtest nem vett részt a bevonulásban, feladata Szeged és a Fekete-Körös közötti határszakasz védelme volt,[62] de a műszaki csapatok, azon belül a „Zothmund” V. honvéd utászzászlóalj igen.[63] Maga Murahidy is már a nyári mozgósítás idején, egy esetleges háborús helyzetre felkészülésként, Szegeden kívül szolgált, erről az időszakról Görgényi Dániel százados (később a Magyar Néphadsereg vezérőrnagya), a 110. utászszázad parancsnokának visszaemlékezései nyújtanak bővebb betekintést.[64] A kötet kiadási éve ellenére hiteles forrásnak tekinthető, a szerző személyesen ismerte Murahidyt, egy rendelkezésünkre álló fotón együtt szerepelnek.

 Ő számolt be arról, hogy két, korábban a Berettyó felett átívelő hidat újjá kellett építeni. A feladatra 12 ezer pengőt és 14 napos határidőt kaptak. „Megkezdődött a hídépítés, és a kész hidat augusztus 14-én átadtam a megyei kultúrmérnöki hivatalnak. Az átadásnál megjelent a hadtest műszaki parancsnoka is. A lakosság boldog volt, hogy a két hídjuk, amit a tavaszi jeges ár rombolt le, újjáépült. Azt is örömmel fogadták, hogy figyelembe vettem a „polgári hídépítési” előírásokat, ami rám nézne nem volt kötelező. A hadtest műszaki parancsnokának azonban nem tetszett a nem katonai hídépítés. Soknak találta a vasmennyiséget, amit felhasználtam. Amikor megnézte a pénzelszámolást, megváltozott a véleménye. Megtakarítottam négyezer pengőt”[65] – írta Görgényi.

Később is alakult ki konfliktus a két tiszt között. A korábban említett képen az ezredessel és Görgényivel szereplő Martinidesz Béla százados hozta azt a parancsot Murahidytől, amelyet az utásztiszt megtagadott, mert az a telepítési utasítással ellentétes volt. Az ezredes parancsa alapján élesítés nélkül kellett telepíteni az aknákat, ami Görgényi szerint emberi életeket veszélyeztetett volna. Azt vállalta, hogy másnap reggel folytatja az anyag, s azon belül a gyújtók átvizsgálását, ez idő alatt a tanyasi embereket és állataikat igyekszik kitelepíteni. Ha 10 óráig nem kap más parancsot, akkor az aknatelepítést élesítéssel folytatja, ha azonban Murahidy ragaszkodik az elképzeléshez, lemond. A következő nap az ezredes kiküldte a hadsereg-parancsnokság ügyészét Görgényi Dániel egységéhez, akinek a százados bemutatta egy utólagos élesítés veszélyességét, amikor a saját maga által élesített akna néhány pillanattal később felrobbant. Az ügyész ezt követően nem emelt vádat, sőt, Görgényi szerint arra is utalt, hogy a más századok nagyobb veszteségei is elsősorban a Murahidy utasításával függenek össze.[66]

Szintén nézeteltérést okozott közöttük, hogy már a bevonulást követően hadijátékban mutatta be Görgényi alakulata a román Carol-vonal egy kiürített erődjének elfoglalását, s eközben nem adott felvilágosítást Molnár Pál műszaki ezredes társaságában lévő három német tisztnek az erődvonalról. Murahidy Werth Henrik gyalogsági tábornok, a Honvéd Vezérkar főnökének véleményét tolmácsolta, e szerint Görgényi udvariatlanul viselkedett a német tisztekkel, mert csak Molnár kérdéseire válaszolt, azokra is magyarul. Kritikával illette, hogy a nézőket a kiserődökön helyezte el, ezzel veszélyeztetve biztonságukat. A visszaemlékezésből az is kiderül, hogy a nagyváradi bevonuláson biztosan, a kolozsvárin pedig feltételezhetően részt vett Murahidy.[67]

1940. október 19-én Murahidy Gusztáv ezredes (jobbra hátul), az Erőd Leszerelési Parancsokság parancsnoka, Martinidesz Béla százados (középen), a 152. gépkocsizó utászzászlóalj parancsnoka és Görgényi Dániel százados (az előtérben), a 110. utászszázad vezetője vizsgálta meg 300 kilogramm robbanóanyag hatását egy hatlőréses, közepes méretű román erődön. A kép a szerző gyűjteményének része.

A 110. utászszázad parancsnokával ellentétben azonban Horthy Miklós kormányzó másképp értékelte az ezredes szolgálatát. „1940. évi október hó 22-én kelt legfelsőbb elhatározásával Kelet-Magyarország és Erdély egy részének a Magyar Szent Koronához történt visszacsatolása alkalmából, az átlagos kötelességteljesítésen túlterjedő teljesítményével szerzett érdemei elismeréséül” a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta a részére.[68]

A bevonulás befejezésével azonban nem térhetett vissza azonnal Murahidy Gusztáv, részt vett a korábbi román-magyar határ mentén felhúzott erődök használhatatlanná tételében. A Fővezérség 928/főv. Mü. 40. VIII. 31. számú rendelkezés alapján állította fel az Erőd Leszerelési Parancsnokságot, amelynek feladatai közé tartozott – többek között – a kazamaták leszerelése, a kitermelt anyagok elszállítása, tárolása, az aknamezők felkutatása, felszedése. Három műszaki zászlóalj és negyven alájuk beosztott munkásszázad kapta a feladatot. A rossz, kiképzetlen és motiválatlan emberanyag ellenére fél év alatt befejezték a munkát.[69] Egy 1940. október 19-én készült fényképen Murahidy Gusztáv, az Erőd Leszerelési Parancsokság parancsnoka, Martinidesz Béla, a 152. gépkocsizó utászzászlóalj parancsnoka és Görgényi Dániel vizsgálta meg 300 kilogramm robbanóanyag hatását egy hatlőréses, közepes méretű román erődön, [70] valahol az Oláhapáti-Nagyvárad-Püspöki-Bihar-Papptamási szakaszon.[71] A leírás alapján egy „B I.” típusú kazamata lehetett, ebből összesen 114 épült.[72] A parancsnoki feladatokat a kezdetektől 1940 novemberéig látta el Murahidy, ezt követően Sodró László műszaki alezredes vette át a posztját.[73]

 

A Tisza forrásától a torkolatáig

A következő pár hónap békésebb munkával telő időszakáról Werth Henrik dicsérő elismerése tudósít 1941 nyaráról, amely „az ország tüzifaellátásának biztosítása érdekében kifejtett kiváló és eredményes” teljesítményét ismerte el,[74] Kárpátalján miniszteri biztosként végezte ezt a feladatot 1941 tavaszán.[75] Az adományozás időszakában már ismét nem Szeged az állomáshelye, azonban most nemcsak ő és néhány alakulata, hanem az egész V. hadtestparancsnokság költözött.

1941. március végén Adolf Hitler Jugoszlávia megtámadása mellett döntött, az április 6-án induló offenzívához végül a magyar hadsereg is csatlakozott néhány nap késéssel. Április 7-én Szegedet és Szőreget is bombázták a jugoszláv gépek, a következő naptól egészen 11-éig a székhelyén maradó V. hadtest feladata a határvédelem biztosítása. A támadó magyar 3. hadsereg felvonulásának műszaki biztosítását Szentmihálytelek, Szőreg, Kiskunhalas térségbe beérkezve a „Zothmund” V. utászzászlóalj látta el.[76] A későbbiekben is elsősorban a védelem lett a több dandárától megfosztott V. hadtest feladata, a határ jelentősebb pontjain – Szegedtől délre is – védvonalakat alakítottak ki Bácsalmástól a Tiszáig. A Silley Antal altábornagy vezette csapatok gyengeségüket tüntető, s korlátozott célú támadásokkal leplezték, beleértve az egyik csoport részeként egy utászszázadát a hadtestnek. 12-én és 13-án folytatták déli irányú előrenyomulásukat, 14-én, a bácskai területek megszállásának végén viszont már a Szegedről kiinduló erők zöme pihent. A 3. hadsereg alakulatainak nagyobb része április második felében hazatért, az V. hadtestparancsnokság viszont Újverbászra költözött, s ott is maradt a katonai közigazgatás megszüntetéséig, szeptember 15-ig.[77]

 

Lehetetlen feladat előtt

1942. április 3-án – március 30-i ranggal – kinevezte Murahidy Gusztávot vezérőrnagynak Horthy Miklós.[78] Ezzel egy időben ő lett a keleti frontra vonuló 2. hadsereg műszaki parancsnoka,[79] a Tiszát a Donra, a Széchenyi téri Zsótér-házban[80] található irodáját a fronton rendelkezésre állóra cserélte.

A 2. hadsereg 200 kilométer hosszúságú frontvonalának védelmét nemcsak a rendelkezésre álló erők elégtelen száma, a gyenge fegyverzet, hanem a munkálatokhoz szükséges műszaki anyagok hiánya is hátráltatta. A feladattal és annak nehézségeivel tisztában lehetett Murahidy, már június második felében figyelmeztette arra csapatait, hogy „Minden embernek tudnia kell, hogy az állások kiépítésébe befektetett nehéz munkával vért takarít meg és lehetővé teszi a megfelelő viszonyok közötti áttelelést”.[81] Segédtisztje, Dávid őrnagy augusztusban személyesen is figyelmeztette erre a csapatokat.[82]

A szándék ellenére jelentős problémák mutatkoztak. A kedvezőtlenül megválasztott védvonalakba gyakran beláttak a szovjet csapatok, aknatűzzel zavarták a műszaki munkálatokat, a honvédek kimerültek az éjszakai munka miatt. A műszaki csapatok, az erre a feladatra vezényelt gyalogalosztályok és a rossz élelmezés, a kegyetlen bánásmód miatt legyengült munkaszolgálatosok képtelenek voltak feladataik ellátására. Nem állt rendelkezésre a megfelelő anyag sem, sőt még a gyalogsági ásók is alkalmatlanok voltak az ottani talajhoz.[83] Nem kapták meg – a német ígérete ellenére sem – a szovjetektől zsákmányolt műszaki anyagot.[84] Előfordult, hogy hiába utaltatta ki Murahidy egy-egy alakulatnak a szükséges aknákat, a németek – döntéséről tudomást sem véve – saját erőikhez irányították a hadieszközöket.[85]  

Átolvasva Nagy Vilmos honvédelmi miniszter október huszadikai frontlátogatása alkalmából elkészült emlékeztetőt, látjuk, hogy Budapest felé irányuló kérdésekben sem volt jobb a helyzet. Több mint egy hónappal korábban döntöttek arról, hogy öt személyt – egy műszaki segédtisztet, egy anyagnyilvántartó tisztviselőt, két német-magyar gyorsírót és egy műszaki rajzolót – kap erősítésül, mégsem érkezett meg egyikük sem. A kért hidászzászlóalj helyett ígért utászszázad szintén nem került ki a Donhoz, ahogy az erődítésekhez szükséges anyag sem. Újabb munkaszolgálatosok kiküldését is akarta, mert elégtelennek tartotta a létszámot az erődítési munkálatokhoz – pedig ezeket a közelítő tél miatt minél hamarabb be kellett volna fejezni.[86]

A vezérőrnagy megkövetelte, hogy álljanak ki a szakmailag megfelelő döntéseik mellett beosztottjai. Görgényi számolt be arról, hogy Major Ottó,[87] a 47. gyalogezred parancsnoka saját ötlet alapján, teljesen hibás módon a német harckocsik elleni aknákat egymástól fél méterre kívánta elhelyezni, azaz, ha egy akna felrobbant volna, akkor a többi is. A lépés ellen tiltakozott Görgényi Dániel és parancsnoka, de nem hallgattak az ezrednél és a hadtestnél rájuk. A telepítés híre Murahidyhez is eljutott, aki leszidta a századost és felettesét a vitában tanúsított határozatlanságáért, de Görgényi kérésére közbenjárt a hadtest vezérkari főnökénél, s elérte az aknamező felszedetését. A munkálatokat végző az árkászszakaszt azonban a szovjetek észrevették, az aknavetőtűz miatt felrobbanó aknamező, helyesebben a 47. gyalogezred parancsnokának hibás elképzelése 32 katonából 27 halálát okozta.[88]

Murahidy Gusztávot október végén kitüntették a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével hadidíszítménnyel és kardokkal „az alárendelt műszaki alakulatoknak az ellenség előtt való eredményes vezetéséért”,[89] majd decemberben leváltották. Szabó Péter hadtörténész véleménye szerint a lépés Nagy Vilmos rendelkezéseivel függött össze. A honvédelmi miniszter november végén nevezte ki Tanító Béla vezérőrnagyot a 2. hadsereg munkaszolgálatos alakulatainak felügyelőjévé. Tanítót a bizalmasának tekintette Nagy, ezért Murahidyt igyekezett minél hamarabb leváltatni.[90] A vezérőrnagy szolgálatteljesítését még a III. Birodalom is elismerte, a Német Sasrend Érdemkeresztjét a csillaggal és kardokkal kitüntetést adományozták a részére.[91]

 

Két nap a Gestapo fogságában

A Don-kanyarból visszatért tábornokot már az V. hadtest új parancsnoka, a később az újvidéki „hideg napokért” felelősségre vont Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy utódja, Gyimesy Frigyes altábornagy várta.[92] Elméleti munkásságra is időt szakított Murahidy, a Magyar Katonai Szemlében jelent meg tanulmánya a kötelek és a kábelek folyóvízbe fektetéséről.[93] Eddigi kutatásaink alapján csupán ebben az időszakban találkozhatunk egyedül a szegedi helyi sajtóban nevével, 1943. május 19-én a tiszti küldöttség élén ő fogadta a 2. hadsereg visszatért katonáit,[94] 25-én a Délvidéki Sportrepülő Egyesület rendezvényén szintén ő vezette a honvédtiszteket.[95] Feltételezhető, hogy ebben az időszakban Gyimesyt helyettesítette.

1943. augusztus 1-jén mind Murahidy Gusztávot, mind Gyimesy Frigyest felmentették az V. hadtest parancsnoki pozícióiból.[96] Szeptember 30-án elnyerte a Nagy Honvéd Sportügyességi Jelvényt,[97] majd november 1-jén nyugállományba helyezték a vezérőrnagyot.[98] Ez csupán napjainkban tűnik rendkívülinek, a korszak tábornokainak többsége jellemzően ilyen idősen vonult nyugdíjba – maximum néhány év eltéréssel.

A nyugállományba vonuló tábornok visszatért a fővárosba és a Német Hadsereg Építési Hadbiztossága Magyarországon (Bauintendantura des Wehrmacht in Ungarn) szervezeténél helyezkedett el nyugdíjas polgári alkalmazottként.[99] Az októberi magyar kiugrási kísérlet után letartóztatták, két napig a Gestapo foglya volt a svábhegyi Hotel Majestic épületében, de Hans von Greiffenberg gyalogsági tábornok, a Wehrmacht meghatalmazott tábornoka Magyarországon (bevollmächtigter General der deutschen Wehrmacht in Ungarn) intézkedett a szabadon bocsátása érdekében. Beregfy Károly hadügyminiszter október végén reaktiváltatni kívánta december 10-étől, azonban Greiffenberg kérte, hogy ezt ne tegye, mert szüksége van Murahidy személyes segítségére, vagy ha mégis így döntene, akkor hozzájuk ossza be. A harcok közeledtével 1944. december 9-én a vezérőrnagy saját autóján elhagyta Budapestet, s előbb Sopronba ment feleségével, majd az év utolsó napjaiban Németországba távozott. Vöcklabruckban, a mai Ausztria területén 1945. április 9-én őt és feleséget is letartóztatták a németek, mindenüket elvették, majd bebörtönözték őket. Az éhhalál küszöbére került házaspárt az amerikai katonák szabadították ki.[100]

Az V. hadtest műszaki parancsnoka összes kitüntetésével 1943. május 26. után. A festmény az emigrációban készült, fotómásolata 1969-ben. Az akvarell különlegessége, hogy meglepő pontossággal ábrázolja a kitüntetéseket. A Szentiványi S. szignó feltételezésünk szerint Szent-Iványi Sándor (1902-1983) unitárius lelkészt takarja, aki ebben az időszakban a Massachusetts állambeli Lancasterben működött. A fotómásolat a szerző gyűjteményének része.

Murahidy karrierje csúcspontján frissen kinevezett vezérőrnagyként (balra), s egy év menekültlét után 1945-ben (jobbra). Mindkét kép a szerző gyűjteményének része.

A Niagara-vízesés erőművének mérnöke

Murahidy Gusztávot egy 1945-ös fénykép tanulsága szerint megviselte a menekültlét, lefogyott, valódi koránál idősebbnek tűnik a képen.[101] A világháború után 1955-ig az Egyesült Államok Ausztriai Erőinek Mérnöki Főhadiszállásán (Engineer Headquarters United States Forces in Austria), majd a 1957-ig az Egyesült Államok Hadseregének Mérnöki Különítményének Főhadiszállásán (Headquerter Engineer Detachment US Army) dolgozott polgári alkalmazottként,[102] munkájáról kifejezetten pozitívan, csak dicsérő szavakkal nyilatkoztak az amerikaiak.[103] 1953-ban feltételezhetően Salzburgban élt, a helyi magyar közösség megbecsült tagja lehetett, a hősök napján (május utolsó vasárnapján) mondott beszédet a volt tábornok,[104] viszont Európát elhagyva már nem vett részt az emigráns magyar szervezetek munkájában.[105]

Murahidy Gusztáv 1965-ben az Institute of Traffic Engineers (Közlekedésmérnökök Intézete) világkonferenciáján, Bostonban. A kép a szerző gyűjteményének része.

1957. március 9-én érkezett a Trans World Airlines gépe Frankfurtból New Yorkba fedélzetén Murahidy Gusztávval és Elizabethtel (1899-1996),[106] délvidéki, sváb származású második feleségével.[107] A volt vezérőrnagy ugyan ekkor már 67 éves volt, viszont mérnöki végzettsége, gazdag munkatapasztalatai, az Egyesült Államok érdekében végzett tevékenysége, valamint kiváló angol tudása a befogadása mellett szólhatott az 1956-os forradalom után néhány hónappal. Az 1961-ben befejezett Niagara Falls vízerőmű külső közműveinek kidolgozásában jelentős szerepet vitt,[108] 1962-ben már hivatalosan Massachusetts államban élt,[109] 1964-ben aktívan dolgozott szaktudásával a civil közlekedést szolgálva,[110] 75 évesen pedig még részt vett az Institute of Traffic Engineers (Közlekedésmérnökök Intézete) világkonferenciáján Bostonban,[111] a rendezvény szervezőtitkáraként.[112] 1970. május 12-én Bostonban hunyt el, utolsó lakhelye az előbbi településsel agglomerációként összenőtt Cambridge városa.[113] Végső nyughelye azonban nem idegen föld lett, 1970. július 3-án temették el a Farkasréti temetőben.[114] Sírja 2004 óta „A” kategóriás, azaz örökké védett, a 33/6. parcellában található.[115]

 

A szerző köszönetét fejezi ki Szakály Sándornak és Szabó Péternek a szakmai segítségért, valamint Murahidy Gusztáv unokáinak, George-nak és Valériának a segítőkészségért.

 

Megjelent két részben, a Szeged, várostörténeti és kultúrális magazin 2017. szeptemberi és októberi számaiban: https://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2018/02/03/toth-marcell-don-kanyar-elfeledett-tabornoka-murahidy-gusztav/

 

JEGYZETEK

[1] Írásunkban Murahidy Gusztáv vezérőrnagy életútját mutatjuk be 1890-es születésétől 1970-es haláláig. A tábornok eredeti vezetékneve Münzberg volt, feltételezhetően az 1930-as években (de mindenképpen 1928 után) változtatta meg nevét. Ennek megfelelően a tanulmány első részében jellemzően Münzberg Gusztávként említjük.

[2] Janszky Adolf (szerk.): Budapesti czim- és lakásjegyzék. 7. évfolyam, 1891-1892. 637. o.

[3] Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Ister, Budapest, 2003. 239. o.

[4] Korabeli fénykép alapján.

[5] Szakály Sándor i. m. 239. o.

[6] Schematismus für das k. u. k. Heer und für die k. u. k. Kriegsmarine 1914. Druck und der Verlag der K. K. Hof- und Staatsdruckerei, Wien, 1914. 961. o.

[7] Az életmentő tisztek. In: Pesti Hírlap 1911. április 25. 10. o.

[8] Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938. 525. o.

[9] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 211. o.

[10] Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban. Puedlo Kiadó, Budapest, é n. 259. o.

[11] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 525. o.

[12] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 213. o.

[13] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 212. o.

[14] Budapesti Közlöny. 1914. augusztus 14. 2. o.

[15] Budapesti Közlöny. 1914. december 13. 2. o.

[16] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 525. o.

[17] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 223-224. o.

[18] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 224-225. o.

[19] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 224. o.

[20] Galántai József: Magyarország az első világháborúban. Korona Kiadó, Budapest, 2001. 175. o.

[21] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 225. o.

[22] Korabeli fényképek alapján.

[23] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 525. o.

[24] Honvédségi Közlöny. 1926. március 1. 1. o.

[25] Galántai József: i. m. 219-222. o.

[26] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 227. o.

[27] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 525. o.

[28] Budapesti Közlöny. 1917. március 16. 1. o.

[29] Budapesti Közlöny. 1917. május 22. 2. o.

[30] Galántai József: i. m. 296-299.

[31] Galántai József: i. m. 330-332.

[32] Jacobi Ágost (szerk.): i. m. 230. o.

[33] Csernus Szilveszter: Tisza: „Ezt a háborút elvesztettük”. https://mult-kor.hu/20131017_?pIdx=4

[34] Ormos Mária: Páduától Trianonig. Kossuth Kiadó, Budapest, 1984. 13-14. o.

[35] Adatlap a katonai felső vezetés (1919-1945) tanulmányozásához. Murahidy Gusztáv. Szakály Sándor kérdőívének feldolgozása. Kitöltő: Major Norbert. 4. o.

[36] Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Ister, Budapest, 2003. 239. o.

[37] Rada Tibor: A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia és a testvérintézetek összefoglalt története I. Gálos-Nyomdász Kft., Budapest, 1998. 158-174. o.

[38] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[39] Rendeleti közlöny a Magyar Nemzeti Hadsereg számára. Magyar honvédelmi ministeri rendeletek. 1920. március 20. 449. o. (Tévesen Münzberger Gusztáv néven említve.)

[40] Rendeleti közlöny a Magyar Hadsereg számára. Személyes ügyek. 1919. december 17. 2305. o.

[41] Rendeleti közlöny a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg számára. Személyes ügyek. 1920. április 30. 734. o.

[42] Jacobi Ágost (szerk.): Magyar műszaki parancsnokságok, csapatok és alakulatok a világháborúban. Közlekedési Nyomda K. f. t. Budapest, 1938. 525. o. Körülbelül 1914-ben készült fotó Prfragner Annáról és Münzberg Gusztáv hadnagyról. A Murahidy-család gyűjteményéből (Új-Zéland és Ausztrália).

[43] Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Érettségi éve: 1936. Osztály jele: A. https://www.szegbp.sulinet.hu/hu/oregdiak/volt/1936a.html. Adatlap. Murahidy Gusztáv.  2.o.

[44] A m. kir. Honvédség, Csendőrség katonaállományú tisztjeinek és hasonállásúaknak 1942. évi rangsorolása. K. n., h. n., 1942. 622. o.

[45] Korabeli fénykép alapján.

[46] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 2. o.

[47] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[48] Szakály Sándor: i. m. 239. o.

[49] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[50] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1925. március 15. 39. o.

[51] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1928. március 15. 35. o.

[52] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1928. május 1. 57-58. o.

[53] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[54] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1930. augusztus 18. 204-205. o.

[55] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[56] A m. kir. Honvédség, Csendőrség katonaállományú tisztjeinek rangsorolása. Első kötet. K. n., h. n., 1938.  351. o.

[57] A m. kir. Honvédség, Csendőrség katonaállományú tisztjeinek, lelkészeinek és tisztviselőinek rangsorolása. K. n., Budapest, 1940. 28. o.

[58] Szakály Sándor: i. m. 239. o.

[59] Szakály Sándor: i. m. 239. o.

[60] Görgényi Dániel: Signum Laudis. Egy katona emlékiratai. Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó, Budapest, 1968. 75. o.

[61] Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: A második világháború szegedi hősei és áldozatai. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 23. Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996. 12-13. o.

[62] Illésfalvi Péter – Szabó Péter – Számvéber Norbert: Erdély a hadak útján 1940-1944. Puedlo Kiadó, Budapest, é. n. 18. o.

[63] Jancsák Csaba – Kiss Gábor Ferenc (közzétevők): Az utászlaktanyától a Tisza forrásáig. Katona Béla visszaemlékezései. https://magyarhonved.blogspot.hu/2013/09/egy-specialis-alkalmazas-kerekparos.html

[64] Görgényi Dániel: i. m. 75-80. o.

[65] Görgényi Dániel: i. m. 75-76. o.

[66] Görgényi Dániel: i. m. 76-77. o.

[67] Görgényi Dániel: i. m. 79. o.

[68] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1940. október 31.  366. o.

[69] Mihályi Balázs: Román védvonal Magyarország ellen. A Károly-vonal. Kárpátia Stúdió Kft., Budapest, 2010. 76-81. o.

[70] A fényképfelvétel hátulján található kézírás alapján.

[71] Mihályi Balázs: i m. 77. o.

[72] Mihályi Balázs: i. m. 54-58. o.

[73] Mihályi Balázs: i. m. 80. o.

[74] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1941. július 22. 431-432. o.

[75] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[76] Horváth Csaba – Lengyel Ferenc: A délvidéki hadművelet. Puedlo Kiadó, Budapest, é n. 50-55. o.

[77] Horváth Csaba – Lengyel i. m. 66-106. o.

[78] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1942. április 3. 207-208. o.

[79] Szabó Péter: Don-kanyar. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1994. 275. o.

[80] Pesti Hírlap. 1942. április 19. 14. o.

[81] Kis Gergő Barnabás − Szabó Péter: Munkaszolgálatosok a Donnál. In: Hadtörténelmi Közlemények. 2004. 3. szám. 891. o.

[82] A rendelkezésre álló rangsorolások, adattárak alapján nem tudtuk azonosítani. Említi: Görgényi Dániel: i. m. 170. o.

[83] Szabó Péter 1994: i. m. 158-160. o.

[84] Görgényi Dániel: i. m. 170. o.

[85] Görgényi Dániel: i. m. 231-232. o.

[86] M. kir. 2. honvéd hadsereg-parancsnokság. Emlékeztető a HM Úr X. 20-i látogatása alkalmával megbeszélendő és átadandó kérdésekről. Közli: Szabó Péter: Don-kanyar. Corvina, Budapest, 2001. 366-371. o.

[87] A nevet Görgényi nem említi, de a nagykanizsai 47. (iker)gyalogezred parancsnoka ő volt 1942. április 15. és október 25. között. Lásd: Molnár András (szerk.): Frontnaplók a Don-kanyarból 1942-1943. Zala Megyei levéltár, Zalaegerszeg, 1992. 24. o.

[88] Görgényi Dániel: i. m. 230-231. o.

[89] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1942. november 17. 1091. o.

[90] Szabó Péter szerzőnek küldött e-mail üzenete. 2017. 09. 08. 15.55.

[91]  Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1943. május 26. 558-559. o.

[92] Dunainé Bognár Júlia – Kanyó Ferenc: i. m. 12. o.

[93] Murahidy Gusztáv: Kötelek, kábelek fektetése folyóvíz akadályoknál. In: Magyar Katonai Szemle. 1943. 2. szám. 367-378.

[94] Újabb honvédalakulatok érkeztek haza a keleti frontról. In: Délmagyarország. 1943. május 20. 4. o.

[95] Megnyílt a Délvidéki Sportrepülő Egyesület repülőgépmodell kiállítása. In: Délmagyarország. 1943. május 26. 5. o.

[96] Szakály Sándor: i. m. 118, 239. o.

[97] Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára. Személyes ügyek. 1943. szeptember 30. 1368. o.

[98] Szakály Sándor: i. m. 239. o.

[99] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 4. o.

[100] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 5. o.

[101] Korabeli fénykép alapján.

[102] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 5. o.

[103] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 6. o.

[104] Korabeli fénykép alapján.

[105] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 5. o.

[106] Passanger Manifest. Trans World Airlines Inc. Aircraft N-7105 C. U.S.A. Flight Number: 861-09. Date: March 09, 1957. https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:2H66-7JS

[107] George Murahidy Facebook-üzenete a szerzőnek. 2017. 08. 16. 9.23. Adatlap. Murahidy Gusztáv. 2. o.

[108] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 5. o.

[109] Gustav Victor Murahidy. Massachusetts Naturalization Index. https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:XG7P-6Z9. 

[110] Minutes of regular meeting of the Boston development authority held on July 2, 1964. https://www.bostonplans.org/getattachment/21f5aac5-79ea-420d-b8d7-00236009a9e5. 

[111] Fényképfelvétel és egy kártya alapján.

[112] Adatlap. Murahidy Gusztáv. 5. o.

[113] Gustav Murahidy. United States Social Security Death Index. https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:JKFZ-VYQ. 

[114] Telefonbeszélgetés a Farkasréti temető információs munkatársával. 2017. 08. 21. 10.53.

[115] Nemzeti Sírkert: Murahidy Gusztáv. hhttps://intezet.nori.gov.hu/national-tombs/budapest/farkasreti-temeto/murahidy-gusztav-munzberg-gusztav//?_locale=hu