Márpedig ne menj olyan férfihoz feleségül, akinek gyűjtőszenvedélye van, mert minden pénzét majd arra költi! – figyelmeztette egy idős néni néhány éve az unokáját – M. Magyar László jegyzete.

A leány nem hallgatott a nagyira, s jól tette: még ma is boldogan él a párjával, aki továbbra is hódol hobbijának. Megtalálta ugyanis azt a középutat, hogy jusson a családnak, de jusson az imádott tárgyaknak is. Mert akit egyszer megfertőzött valamilyen gyűjtőszenvedély, az élete végéig hű marad hobbijához, legyen szó bélyegről, régi pénzről vagy fegyverről, háborús kitüntetésről, képeslapról, ásványról, Viktória mintás porcelánról.

Ma már börzéken, régiségkereskedésekben, ócskapiacokon is hozzájuthatnak a gyűjtők kedvenceikhez – igaz, ha van elég pénzük. Mert valljuk be, napjainkban már mindennek megkérik az árát, hiszen a nagyszülők komódjában, padlásán már nemigen találnak számukra fontos ritkaságokat. Azért örülök nagyon a gyűjtőknek, mert tudnak vigyázni az értékekre, a nemzeti örökségünk jelentős részére, az ipartörténeti kincsekre, becsülik a szépet, s mindazt, amit elődeink kétkezi munkájukkal készítettek. Az olyannyira féltett és szeretett tárgyaikban őrzik a múltat, s tisztelik őseink tudását, szakértelmét, szorgalmát. S legyen akármilyen idős is egy gyűjtő, gyermeki áhítattal és csodálattal tud gyönyörködni a kedvenceiben több évtized után is.

Lelkesedésük ráadásul a humorukban is fellelhető. A minap is azt mondta az egyik – veterán autókat gyűjtő – ismerősöm: “Annyira szeretem a régiségeket, hogy soha nem válnék el a feleségemtől…!”

- M. Magyar László -

https://www.haon.hu/jegyzet-gyujtogeto-eletmod/2403212