Lipót Rend
Leopold Orden
Az 1800-as évek elején, a napóleoni háborúk terhe alatt felmerült a korábbi birodalmi kitüntetésekkel ellentétben egy olyan kitüntetés alapításának szükségessége, amely származásra és vallási hovatartozásra függetlenül, pusztán az érdem alapján adományozható. Már megalapították a Szent István Rendet, mely polgári érdemek adományozására született, de ebbe a rendbe csakis nemesi származású személyeket vettek fel. I. Ferenc (1792-1835) magyar király és ausztriai császár édesapjáról, II. Lipótról (1790-1792) nevezte el az érdemrendet, bár felmerült, hogy Rudolf császárról (1556-1612), vagy saját magáról nevezze el az új kitüntetést.
A kitüntetést 1808. július 14-én adták ki a statútumokat, de az első adományozásokra csak 1809. január 8-án került sor. Az első alkalommal 17 nagykeresztes, 27 középkeresztes és 50 lovagkeresztes lovagot avattak.
A katonai és polgári érdemekért egyaránt elnyerhető rend eredetileg három fokozatból állt: a nagykeresztesekből (belföldön lánccal viselhették kitüntetésüket), a középkeresztesekből és lovagkeresztesekből. A fokozatokhoz előjogok is jártak. A nagykeresztet elnyerők udvari belső titkos tanácsosok lettek, a középkeresztesek bárói címet, a lovagkeresztes vitézek nemességet is kaptak.
A -teljes nevén- Osztrák Császári Lipót-rendnek a nagymestere a mindenkori urakodó volt. Tisztviselői a a rendi prelátus, a kancellár, a rendi greffier, a kicstárnok, a herold (címerkirály) és az írnok voltak. A rend tagjai rangjukhoz mérten különböző díszöltözetet viseltek 1824-ig.
1856-ban belföldön 51 nagykeresztes, 91 középkeresztes, és 446 lovagkeresztes tagja volt a rendnek, míg külföldön 120 nagykeresztes, 258 középkeresztes, és kb. 570 lovagkeresztes.
